Marginalizált a történelem a brit iskolákban
2011. március 17. 09:00 The Daily Telegraph
Gyenge a történelemoktatás színvonala és zsúfolt tanrend, így a gyerekek nehezen értik meg a múltat – figyelmeztetett a brit oktatásügyi hivatal.
Korábban
Az Ofsted (Office for Standards in Education, Children's Services and Skills) szerint a történelem „szenved” az általános iskolákban, mivel az oktatók tárgyi tudása elégtelen, s kevéssé aknázzák ki a történelemhez kapcsolódó tantárgyakban rejlő lehetőségeket, ráadásul a középiskolásokat a csökkentett óraszámból fakadó nehézségek is sújtják. A hivatal arra a megdöbbentő következtetésre jutott, hogy Nagy-Britannia az egyetlen olyan európai ország, ahol 13 éves korban megszűnik a kötelező történelemoktatás.
A vizsgálatot a londoni koalíció figyelmeztetése sürgette: a gyerekek ugyanis egyre nagyobb arányban viseltetnek teljes közönnyel a történelem iránt, az órák felületesen érintik VIII. Henriket és Hitlert, mielőtt végleg befejeznék a tantárgy oktatását. A kormány ezért most a Nemzeti Tanterv felülvizsgálatát tervezi, s ki szeretnék jelölni mindazon évszámot, történelmi alakot és eseményt, amelyet minden diáknak meg kell tanulnia.
„Nagyon aggasztó, hogy sok diák nem tudja a történelmet kronologikusan értelmezni, ezáltal nehézséggé válik az események összefüggésben való szemlélete is” – nyilatkozta Nick Gibb oktatásügyi miniszter. „Az is aggodalommal tölt el, hogy a középiskolákban a történelmet ki szeretnék szorítani a tantervekből, vagy egyszerűen általános humán tárgyakba olvasztanák. A tényeket, az évszámokat és a narrációt nem lehet külön-külön megtanulni. Ezek nélkül nem tudjuk összehasonlítani, interpretálni és értékelni múltat, így a mára nézve nem lehet érvényes következtetéseket levonni belőle” – tette hozzá.
A három évet átfogó History For All című projekt 166 általános és középiskolára terjedt ki. Az Ofsted szerint a történelemoktatás az általános iskolák háromnegyedében nevezhető jónak, de a „tanároknak nehézséget okoz a diákok számára a múltról készített mentális térkép létrehozása.” A riport egy olyan iskolát is megemlít, ahol a diákok a római és az egyiptomi korból egyből a Tudorokra, onnan pedig Viktória királynő idejére ugrottak. A helyzet nem sokkal jobb a középiskolákban, itt ugyanis minden ötödik intézményben a történelmet a földrajzzal összevonva, humán tudományként oktatják.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Szovjetunió
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Lenin születésnapjának évfordulójához időzítették a Szojuz–10 űrhajó első repülését
- A németeket vádolta meg a Szovjetunió a katyńi események után
- Az autogramkérők ostromát is ki kellett állnia Gagarinnak
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.