Ha az angol uralkodók dinasztikus kapcsolatai kerülnek szóba, elsőre VIII. Henrik magánéleti kalandozásai jutnak eszünkbe. Ez azonban csupán a felszín: előtte is és utána is voltak bőven a brit trónon, akiknek házasságáról van mit beszélni. A sokszor érdekből kötött frigyekről elmondható: többségük boldogtalan, nem egy esetben gyermektelen volt – utóbbi nem minden esetben az asszony meddősége miatt alakult így, hanem mert az uralkodó jobban vonzódott saját neméhez. A királyi család XX. századi kapcsolatai kiváltképp bővelkedtek meglepetésekben, és sajnos válásokban is. Harminc évvel Diana és Károly násza után a Buckingham-palota most ismét ünnepre készül: a brit trón várományosa, Vilmos herceg április 29-én oltárhoz vezeti a polgári származású Kate Middletont. A fiatal hölgyre – a nemesi rang hiánya miatt – néhányan pfújolnak a palotában. Ez sem példa nélküli. Az angol királyi házak ezeréves történetében ugyanis már minden megesett.

A királyság legfőbb funkciói közé tartozik tehát a királyi/királynői cím átörökítése, a trónutódlás intézménye, amelynek irányelve a primogenitúra volt, a nőágon történő örökösödést pedig az ún. „száli tv.” (Salic law) szabályozta. A király uralkodása is végződhetett azonban – békés halál és sima trónutódlása helyett – „rosszul”. A legszélsőségesebb eset az angol történelemben egyszer előforduló kivégzés (I. Károly király az angol polgárháború alatt, 1649-ben halt meg ily módon). További példák rögzítik a háborúban lelt halált, a – nehezen bizonyítható – gyilkosságot, a letevést (deposition) vagy a lemondatást (abdication).

Hasonlóképpen a házasság, illetve az örökös(ök) – a primogenitúra miatt lehetőleg fiúörökösök – világra hozásának útjába is számos akadály gördülhetett. Kezdve a házasulandók túl közeli rokonsági fokától, az ehhez kellő pápai különengedélyektől, a legitimitási problémáktól egészen a – fiúgyermek(ek) híján – a lánygyermek trónutódlásának esetleges biztosításáig. Az anglikán reformációt (1533) követően már a trónörökös vallása is meghatározóvá vált. Az egyházi birtokok 1530-as években történt feloszlatása, majd az elkobzott birtokok a közép-rétegek között való szétosztása után az új (gentry) földbirtokosi-tulajdonosi réteg már az anglikán protestantizmus fenntartásában, a rekatolizáció mindenáron való elkerülésében volt érdekelt, így a trónutódlásban a királyi ház protestantizmusa kiemelt és fokozott fontossággal bírt. Ezt aztán a XVII. század polgárháborúját, s a vallási szempontból kétesebb restaurációt követően az ún. középosztály 1688-ban a protestáns (holland) Orániai-ház, illetve az 1701-es trónutódlási törvény révén a szintén protestáns Hannoveri-ház angol trónra ültetésével (1714) biztosította gazdasági-pénzügyi érdekei megőrzésére.

Alább az angol királyi házakat szeretném röviden áttekinteni, s egy-egy példán keresztül azok fontosabb házassági, illetve trónutódlási problémáit szemléltetni, megmutatva, hogy az angol trón jogfolytonossága minden más szempontnál előbbre valónak bizonyult az évszázadok során. S ugyan az angol királyi házak és családok gyakran váltogatták egymást a trónon – a mai napig szaftos történetekkel szórakoztatva az utókort, amelyekből igyekeztem is összegyűjteni egy csokorra valót –, a monarchia intézménye mindezt mindenkor túlélte, s nem csupán az ország politikai intézményrendszere (alkotmányos monarchia), s vallási szerkezete (az angol király/nő 1533 óta mind a mai napig az anglikán egyház feje), hanem az egyéb gazdasági és kulturális aspektusai is a rendszer fennmaradását, folytonosságát szolgálják.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2011. tavasz számában olvasható.