Nagy Imre és mártírtársai sírjának 1989-es feltárása előtt két ízben is végeztek nagyobb arányú sírfeltárást azokon a helyeken, ahová politikai foglyokat is temettek. Először 1956- ban, másodszor 1964-ben, egyaránt több száz sírt érintve. Mindkét esetben párthatározaton alapultak a sírfeltárások, és mindkét esetben munkásmozgalmi személyek rehabilitálása volt az előzményük. A cél pedig a rehabilitált személyek illő eltemetése volt. A sírfeltárásokat a korabeli állambiztonsági szervek vezényelték le. (A korabeli állambiztonsági szerveket többféle néven nevezték: Politikai Rendészeti Osztály, rövidítve PRO; Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztálya, ÁVO; Belügyminisztérium Államvédelmi Hatósága, BM ÁVH; Államvédelmi Hatóság, ÁVH; BM III. Főcsoportfőnökség. Az egyszerűség kedvéért a továbbiakban az államvédelmi szervek kifejezést használom.)

Két sorozat karton

Mind a két eset nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy teljesebb képet kapjunk arról: a korabeli államvédelmi szervek hogyan bántak az általuk fogva tartott emberekkel és a halottakkal. Bepillanthatunk abba is, hogyan bántak ebben az időszakban azokkal a holttestekkel, amelyeknek a temetéséről – bármilyen okból – az államnak kellett gondoskodnia.

Az államvédelmi szervek a rehabilitált és az illő módon eltemetni szándékolt emberek holttesteinek felkutatása során többféle eljárást alkalmaztak. Adatokat kértek be a börtönökből, a börtönkórházakból, kikérdeztek több tucat embert, akiknek foglalkozásuk, korabeli beosztásuk okán tudomásuk lehetett e nem szokványos korabeli temetési eljárásokról vagy az adott személy eltemetésének helyéről. Az így megszerzett – sokszor egymásnak is ellentmondó – ismeretekről feljegyzéseket, jelentéseket készítettek.

Lemásolták a Rákoskeresztúri új köztemető temetői főkönyvének 298-as és 301-es parcellákat érintő részét, és – mint említettem – több száz sírt feltártak. Készítettek két sorozat kartont is a börtönökben és internálótáborokban meghalt, illetve a kivégzett emberekről. Az első sorozat feltehetően 1954-ben, de legkésőbb 1956-ban készült, a másik pedig legkorábban 1964 végén. Az 1954-es sorozat 188 nevet tartalmaz, az 1964-es pedig 449-et. Az első sorozat olyan személyek neveit tartalmazza, akik 1952-ben és 1953-ban haltak meg. A második a Kivégzett és betegség folytán a börtönökben és az internálótáborokban meghalt személyek kartonrendszere 1950- től 1956-ig elnevezést viseli. (Ezzel együtt szerepel benne néhány 1948-ban és 1949-ben meghalt személy is.)

A kartonok általában tartalmazzák az adott személy nevét, születési helyét és idejét, az anyja nevét, azt, hogy kivégezték-e őket vagy más okból haltak meg, ennek idejét, esetleg helyét, továbbá azt, hol temették el őket. Esetenként az is fel van tüntetve, hogy az elhalálozásukat anyakönyvezték-e. Számos karton azonban hiányos, van, amelyiken a néven kívül csak az elhalálozás ténye szerepel. Olyan is akad köztük, amelyen az szerepel: „I.M. Meghalt : 1953.II.8. Eltemetve: 301 – 6 – 2. Paulik szd. VT/6. Oszt. utasítására monogrammal eltemetve.” A kartonokon szereplő emberek túlnyomó többségét az Új Köztemetőben és a váci rabtemetőben temették el.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2011. tavasz számában olvasható.