Színpadon a második világháború egyik olasz tragédiája
2010. november 25. 08:56 The Daily Telegraph
Színre viszik Olaszország egyik legtöbb vitát kiváltó háborús tragédiáját, amelyben többek között megtudhatjuk, hogyan süllyedt el egy internáltakat szállító brit felségjelzésű hajó az Atlanti-óceánon.
Korábban
Az Arandora Star 1940. június 30-án indult el Liverpoolból Kanada felé, ezerhatszáz emberrel a fedélzetén, köztük több száz német és olasz fogollyal. Néhány nap múlva azonban az ír partok mellett egy német tengeralattjáró elsüllyesztette a hajót, amelynek következtében nyolcszázan a hullámsírba vesztek.
A négyszázötven olasz állampolgárt Nagy-Britanniában gyűjtötték össze, mivel úgy tartották, hogy ötödik hadoszlopként kihívást jelentenek a szövetségesek számára. A német akció rendkívül feldühítette Mussolinit, aki három héttel korábban üzent hadat Nagy-Britanniának és Franciaországnak.
Az Olaszországban szinte ismeretlennek számító esetről a szigetországban élő olaszok évről-évre megemlékeznek, a következő hónapban pedig A tengerfenék szabója címmel színpadra állítják, amelyet a Nagy-Britanniában negyven éve dolgozó Alfio Bernabei rendezett.
A történet középpontjában egy fikció szülte brit parancsnok és egy valós személy, az antifasiszta Decio Anzani találkozása áll Man-szigetén. Az eredetileg szabóként dolgozó, George Orwell-lel és Sylvia Pankhurst-tal is barátságot kötő Anzanit internálják, majd felteszik az Arandora Star-ra, amelyet húsz perc múlva egy német tengeralattjáró megtorpedóz.
„Ez nagyon rosszul esett Mussolininak, mivel német szövetségese süllyesztette el a hajót. Anzani halála azért is volt tragikus, mivel a Duce hatalomra kerülése óta, a húszas évektől kezdődően kemény antifasiszta kampányt folytatott” – mondta el Bernabei.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Városliget
- Sió tündér legendáját is elhozták a Városligetbe a millenniumi ünnepségek
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Újabb nemzetközi elismerést söpört be a Magyar Zene Háza
- A Városligetben nyílt meg Európa második gépi hűtésű korcsolyapályája
- A tél beköszöntével sem állt meg az élet a történelmi Városligetben
- Ismerős finomságokra bukkanhatunk a régi Városliget ételárusainak kínálatában
- A gyerekeknek is kitűnő szórakozást kínált a régi Városliget
- Robinsonná válhattak a kalandvágyó gyerekek a régi Városligetben
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap