Életre kelt a hajósi kastély barokk kertje
2010. november 8. 19:12 MTI
Hajóson a felújított egykori érseki kastély szeptember végi átadása után pár héttel elkészült az eredeti pompájában helyreállított barokk kert is.
Korábban
A szeptemberi kastélyavató óta már több mint 4 ezer látogatója volt a megyei önkormányzat kezdeményezésére felújított volt főúri lakhelynek. A megye egyik legrégebbi világi műemlékének nemcsak a fő- és melléképülete született újjá, hanem a parkja is, ahol a füvesítést követően megkezdődött a növények betelepítése.
Gyertyánok, lila akácok, tiszafák, díszkörtefák, bukszusok, vadszőlők "nőttek varázsütésre" Magyarország első teljesen helyreállított barokk kertjében. Az előnevelt fákat erőgépek segítségével helyezték el az ültetőgödrökben. A hatméteres, őszi ruhában pompázó fák máris lenyűgöző látványt nyújtanak a sétányokkal, szökőkúttal díszített parkban.
A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat a kihasználatlanul álló hajósi érseki kastély rekonstrukcióját, turisztikai vonzerővé fejlesztését tűzte ki célul, melyet a Megyei Múzeumi Szervezet üzemeltetésében interaktív, látogatóbarát bemutatóhelyként működtet. Az 563 millió forintba került beruházáshoz 470 millió forintos pályázati támogatást nyert el a megyei önkormányzat. Egy év alatt a megye egyik legrégebbi világi műemléke újult meg, amely építészettörténeti, művészettörténeti és kultúrtörténeti adottságait tekintve is az egyik legjelentősebb épület az Alföldön.
A hajósi kastélyt és melléképületeit 1739-40-ben építtette gróf Patachich Gábor kalocsai érsek. Patachich készíttette az emeleti dísztermek gyúrt műmárványból készített díszítéseit is, melyek falmezőiben III. Károly, Erzsébet Krisztina, Mária Terézia és Lotharingiai Ferenc nagyméretű, egészalakos képmásai kaptak helyet. Ezeket hosszú ideig a hajósi plébánián őrizték, most visszakerültek a kastélyba. Az épületben 1907-08-ban Városy Gyula érsek a Haynald Lajos bíboros-érsek által alapított gyermekotthont helyeztette el. Az ekkor történt átalakítás során boltozatokat, közfalakat bontottak el, s ugyanekkor tűnt el a kastély teljes belső berendezése is. Az addig zsindelyfedésű tetőt cseréppel borították újra.
Az államosítás után kisebb átalakítások történtek, ekkor csupán néhány közfalat bontottak ki a továbbra is gyermekotthonként működő épületben. A kastély funkciója az 1990-es években megszűnt. Ezután az országos műemléki védettség alatt lévő kastélyépület üresen, kihasználatlanul állt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap