Olimpiát rendeztek volna a megosztott Berlinben
2010. szeptember 1. 10:40
Willy Brandt az 1968-as nyári olimpiai játékokat a megosztott Berlinben szerette volna megrendezni, de azt rajta kívül szinte mindenki ellenezte - jelentette ki egy interjúban egy sporttörténész.
Korábban
A Kelet-és Nyugat-Berlinre osztott főváros ötkarikás tervének ötlete magának a német kancellárnak (akkoriban Berlin polgármesterének) a fejéből pattant ki, de azt a szövetséges hatalmakkal együtt az NSZK sem támogatta – mondta el a Deutsche Welle német lapnak Christopher Young, a Cambridge oktatója. "A nyugat-német olimpiai bizottság elnöke, Willi Daume és Willy Brandt közös elképzelése akkoriban őrültségnek tűnt. A nyári olimpiai játékokat mindkét városrészben szerették volna megtartani, de az álmuk szertefoszlott, ugyanis az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország és a Szovjetunió sem támogatta a tervet" – tette hozzá.
A hamar parkolópályára került ötlet végül az 1972-es sikeres müncheni pályázatnak ágyazott meg. „München volt a második jelölt, ahol Brandt pártbeli barátja, Hans-Jochen Vogel volt a polgármester. Daume eleinte ellenezte az ötletet, majd rábólintott a kancellár javaslatára. Vogel felvillanyozódott az elképzeléstől, mivel városfejlesztési lehetőségeket látott a projektben, s úgy gondolta, hogy ez karrierjében is előrelépést jelentene. Három hónap múlva minden sínen volt” – magyarázta Young.
Az 1972-es müncheni olimpia című könyv szerzője elmondta, hogy a sikeres kandidálás érdekében a német szervezők még az Afrikának szánt fejlesztési támogatások összegét is megemelték. "Akkoriban a kelet-nyugati szembenálláshoz hasonlóan a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is megosztott volt. Harcba kellett szállni a harmadik világ szavazataiért, s mivel a dél-amerikaiak Madridot támogatták, nyilvánvalóvá vált, hogy a németek Afrikára fognak koncentrálni. Nem hivatalos diplomaták érkeztek elsőként, mint például Alfred Ries, a Werder Bremen elnöke, akit a támogatásukról biztosítottak Afrikában. Német edzők jöttek a fejlődő országokba, az afrikai sportra szánt fejlesztési pénzek pedig megháromszorozódtak" – így Young.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.