Utcát neveztek el Petőfi Sándorról Sepsiszentgyörgyön
2010. június 1. 17:44 MTI
Utcát neveztek el Sepsiszentgyörgyön Petőfi Sándor magyar és Mihai Eminescu román költőről, miután a helyi önkormányzat szakaszokra bontotta a város leghosszabb útját, az 1918. december 1. sugárutat - írja az Új Magyar Szó című bukaresti napilap.
Korábban
Az eredetileg egy egységként nyilvántartott sugárút egy része nevével a továbbiakban is a román nemzeti ünnepre emlékeztet, új elnevezést kap viszont a hosszú utca középső része, ezentúl Mihai Eminescu nevét viseli. A sugárút harmadik harmadát pedig Petőfi Sándorról nevezik el. A városi önkormányzat ezen döntését még jóvá kell hagynia a megyei kormányhivatalnak, a prefektúrának is. Január óta magyar prefektusa van Kovászna megyének, György Ervin személyében.
A döntés előtt hosszasan vitáztak a magyar és román tanácstagok az önkormányzat legutóbbi ülésén a szimbolikus szempontból kiemelkedően fontos utcanév-változtatásról. Az egyik szociáldemokrata városi tanácstag a tervezet visszavonását kérte, arra hivatkozva, hogy a román nemzeti ünnepről elnevezet utca feldarabolása érzékenyen érinti a román közösséget. Emlékeztetett arra, hogy nem ez az első kísérlet a módosításra, és két alkalommal a bíróság már elutasította a főutca névváltoztatására vonatkozó indítványokat.
Az önkormányzat a heves vitát kiváltó indítvány mellett több tucat sepsiszentgyörgyi utca idejétmúlt nevének megváltoztatásáról is döntött. A többi között olyan neveket változtattak meg, mint a Haladás, a Fáklya vagy a temető felé vezető Jövő utca nevét. A módosítások 9500 embert érintenek, számukra ingyen kicserélik a lakcímet tartalmazó személyazonossági igazolványukat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2022
- Lacikonyhák és társaik
- A gumigyártás és árnyoldalai
- A spanyol polgárháború külföldi önkéntesei
- A szabin nők közbelépése
- Hét híres fal
- Fugger Mária, a Pálffy család nagyasszonya
- Lajos Ágost és Marie Antoinette egybekelése
- A zalaújvári Festetics-kastély
- Horthy István és Edelsheim Gyulai Ilona esküvője
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 20:20
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait 18:05
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit 14:20
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál 13:20
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap