Kétezeréves jégverem Kínából
2010. május 27. 12:29 MTI
Kétezeréves primitív "jégszekrényre" bukkantak a kínai régészek az észak-nyugat kínai Senhszi (Shaanxi) tartományban egy császári lakhely romjai között - tudatta a terület egyik kutatója.
Korábban
A tárolást szolgáló építmény egymásra rakott 1,1 méter átmérőjű, 33 centiméter vastag agyaggyűrűkből állt - számolt be a felfedezésről Tien Ja-cse (Tian Yaqi), a tartományi régészeti intézet munkatársa. Az így megépített, három méter mélységben a földben elhelyezett aknára a szakemberek egy Csing (Qing) dinasztia korabéli - minden valószínűség szerint ideiglenes - uralkodói lakóhely romjai között leltek.
Véleményük szerint nem kútról van szó, mivel a talajvíz Kínának abban a térségében nem lehetett három méter mélyen, és az sem valószínű, hogy kutat ástak volna az épület belsejében. Tien és régésztársai úgy vélik, hogy egy jégvermet találtak, kínaiul: "ling jint" (ling yin), amely az élelmiszer nyári tárolására szolgáló hűvös helyet jelent.
A kínai Énekek könyve szerint, amely a nyugati Csou (Zhou) dinasztia (i e. 11. század-771), valamint a Tavasz és ősz korszak (i.e. 770-475) közötti időszak költészetének gyűjteményes kötete, az ételt nyáron a "ling jinben" tartották, hogy három napig friss maradjon. Ha ezek a jégvermek népszerűek voltak kétezer évvel ezelőtt, akkor elég logikusan hangzik, hogy a császárnak és más előkelőségeknek legyen egy ilyen a lakóhelyükön - magyarázta Tien.
A régmúlt leleteit rejtő 22 ezer négyzetméteres területet falusiak fedezték fel 2006-ban házépítés közben. A térséget nyomban védettség alá helyezték, az első kutatásokat pedig idén márciusban kezdték meg és a napokban fejezték be.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
maják
- Már az aztékok is kötöttek fogadásokat különféle játékok végkimenetelére
- Bizarr labdajáték jelentette a legnagyobb szórakozást Tikal népének
- Háromezer éves maja települést fedeztek fel Guatemalában
- A magyar sajtó és a bolgár hadba lépés
- Minden évben várják, de eddig nem jött el a világvége
- A hódítók nem tudták teljesen eltüntetni az amerikai őslakosok hagyományos népi játékait
- A titokzatos dzsungelbéli főváros a Csillagok Háborúja díszletéül is szolgált
- A leghíresebb maja romváros eddig lezárt részei is látogathatók lesznek
- A maja villámisten ritka szobra került elő Mexikóban
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap