Turistaattrakció lett a Maginot-vonal

2009. augusztus 30. 17:16 MTI

Dragan Blagojevic szerb turista mindig katonai őrületnek tekintette a Maginot-vonalat, de sohasem gondolta, hogy erődítései ilyen hatalmasak és imponálóak. Véleményét azután fejtette ki, hogy megtekintette a Hackenberg erőd alagutjait. Hozzá hasonlóan ma már évről évre sokan keresik fel a múlt század harmincas éveire kiépült Maginot-vonalat, amelyet a kortársak bevehetetlennek tartottak.

Korábban

Franciaország egyike volt az első világháború (1914-18) győzteseinek, de több mint 6 millió embert vesztett a németekkel vívott véres lövészárokcsatákban. Ennek megismétlődését és a németek áttörését kellett volna megakadályoznia a katonai csodának tekintett, a német határ teljes hosszában Belgiumtól Svájcig húzódó 320 kilométeres Maginot-vonalnak, amelyet a megépítését kezdeményező André Maginot hadügyminiszterről neveztek el.

Csakhogy a németek a második világháborúban nem is próbálkoztak a védővonal megrohamozásával: 1940-ben egyszerűen megkerülték az erődítések, bunkerek, alagutak és tüzérségi ütegek hatalmas rendszerét. Betörtek Belgiumba, amelynek határán a franciák nem építettek ki megerősített védelmi hálózatot, majd onnan hatoltak be francia területre. Így a Wehrmacht a Maginot-vonal, illetve a mögötte felsorakozott francia, brit és belga erők hátába került, és félmillió foglyot ejtett. A bevehetetlen erődrendszer legendája hamis biztonságérzetbe ringatta a franciákat, és ezzel katonai katasztrófát eredményezett.

A döbbenetes földalatti erődrendszer egyes részeit az 1980-as években kezdték megnyitni az érdeklődő hadtörténészek és turisták előtt. Manapság áprilistól októberig vezetők kalauzolásával lehet megtekinteni: fel lehet ülni az elektromos meghajtású szerelvényekre, amelyek az eredeti rendszer alagútjain a katonákat és a lőszert szállították. A masszív betonépítmények ma is olyanok, mintha megállt volna fölöttük az idő. A látogatók, akik felkeresik a sokszor a városoktól távol, hegyi terepen található, külön nem jelzett katonai létesítményeket, azt mondják, hogy nehéz eljutni ezekre a helyekre, de megéri.

Armand Jacques idegenvezető szerint például évente 40 ezer látogató érkezik a Strasbourg városától 55 kilométerre lévő Schoenenburg erődbe, 40 százalékuk Németországból. A látogatásra meleg öltözék szükséges, mert a földalatti kazamatákat és alagutakat nem fűtik, és az átlagos hőmérséklet a mélyben a nyári kánikula idején sem haladja meg a 12 Celsius fokot.

A legtöbb erődöt a második világháború után sorsára hagyták, bár közülük a legnagyobb kiterjedésűeket, amelyeket a franciák gros ouvrages - nagy építmények - néven emlegetnek, a hidegháború idején bombabiztos óvóhelyként és parancsnoki posztként használták. Később ezzel is felhagytak, egyes létesítményeket elárvereztek, más részeket lezártak, nehogy kalandvágyó turisták vagy kíváncsi gyerekek hatoljanak be az építményekbe, ami balesethez vezethetett volna.

A legtöbb csoport Strasbourgból és már környező városokból érkezik autóbusszal. A kétórás hackenbergi látogatáson megtekinthető több alagút, a menza, a sok száz katonát befogadó megannyi hálóterem és legalább egy ágyúval felszerelt harci poszt. A turisták megnézhetnek egy lőszerraktárt, felkereshetik az egyenruha- és fegyverkiállítást, földalatti vonaton megközelíthetik az egyik lőtornyot. „Ez a csúcs hadtörténeti túraajánlatunkban, amelyben szerepel a (nácik által épített) Siegfried-vonal és az Atlanti fal is” - mondja Joseph Ritter német hadtörténész, aki Ulm városából vezet túrákat a második világháború legérdekesebb színhelyeire.