A Balatonnál volt a legaktívabb a Stasi
2009. június 23. 11:16 MTI
A volt kommunista országokban, köztük Magyarországon is aktív volt az egykori NDK hírhedt állambiztonsági minisztériuma, a Stasi - jelentette ki Marianne Birthler, a Stasi aktáit kezelő, illetve feldolgozó német szövetségi hivatal vezetője.
Korábban
Birthler, - aki 2000 óta áll az 1990 januárjában létrehozott hivatal élén - utalt arra, hogy a volt kommunista állambiztonsági hatóság szigorúan megfigyelte, illetve megfigyeltette a korábbi NDK külföldön tartózkodó állampolgárait, mégpedig elsősorban a nyári hónapokban, amikor nyaralásukat töltötték. Emlékeztetett arra, hogy ebből a szempontból a Balaton volt az egyik "legfrekventáltabb" terület, amely a kelet- és nyugatnémetek fő találkozó helyének számított. Birthler szerint a Stasi embereinek fő feladata az volt, hogy megakadályozzák a keletnémetek Nyugatra szökését, azonkívül pedig általánosan is ellenőrizték kapcsolataikat. Ennek érdekében - mint utalt rá - a Stasi szorosan együttműködött az adott ország, köztük Magyarország politikai rendőrségeivel is.
Birthler felidézte egyébként a Németországban rendkívül népszerű, Berlinben élő magyar író, Dalos György német nyelven is megjelent, Balaton-brigád című regényét, utalva arra, hogy a szerző érdekfeszítően és ironikusan festette le a hírhedt Stasi ez irányú megfigyeléseit. A hivatal vezetője utalt arra, hogy hét volt kommunista ország, köztük Magyarország egykori politikai rendőrségének archívumait kezelő szervezetei tavaly decemberben szervezett együttműködésben állapodtak meg a kölcsönös történelmi kutatások megkönnyítése, illetve egymás segítése érdekében.
Az ezzel kapcsolatos rendszeres eszmecsere újabb - második - "fordulóját" éppen kedden rendezik Berlinben. Kijelentette ugyanakkor, hogy hivatala együttműködik más - például latin-amerikai - volt diktatúrák illetékes hatóságaival, kiemelve annak a kérdésnek a megvitatását, hogy a társadalmak hogyan foglalkoznak a volt diktatúrákkal.
Az elmúlt években 90-100 ezer főre rúgott azok száma, akik betekintést kértek a Stasi-iratokba. Az egykori keletnémet polgárjogi aktivista a leghatározottabban cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint hivatalának mandátuma "csak" 2019-ig szólna. A Bundestag erre vonatkozóan semmifajta időbeli keretet nem állapított meg, aminek nem mond ellent az, hogy a parlament időről időre áttekinti a szövetségi hivatal munkáját - hangoztatta Birthler. A több mint 1300 alkalmazottat foglalkoztató hivatal vezetője az elkövetkező időszak legfontosabb feladatai között az iratok további rendszerezését, illetve feldolgozását említette, utalt ugyanakkor arra is: közvetve segíteni kívánják az NDK-s múlt oktatását is az iskolákban.
Birthler kitért a legutóbbi, Németországban nagy port kavart Stasi-botrányra, amelynek során egy akta "véletlen" átkutatása nyomán kiderült, hogy a keletnémet kommunista állambiztonság ügynöke volt az a nyugat-berlini rendőr, aki 1967-ben Berlin nyugati felében lelőtt egy tüntető diákot. Ennek nyomán sokan vélekedtek úgy, hogy az egykori NDK is hozzájárult a nyugatnémet diákmozgalom radikalizálódásához és ezt követően a szélsőbaloldali Vörös Hadsereg Frakció (RAF) aktivizálódásához.
Birthler cáfolta, hogy hivatala bármilyen mulasztást követett volna el, és utalt arra: a most 81 éves és változatlanul Berlinben élő, magas nyugdíjjal rendelkező rendőr aktáiba korábban senki nem kért betekintést. Az ügy napvilágra kerülése óta ugyanakkor számos kérvény érkezett a volt nyugat-berlini rendőr aktáiba való betekintésre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Szovjetunió
- Az egész világot meglepte a Lengyelország felosztását eredményező Molotov–Ribbentrop-paktum
- Mindent elkövettek az életben maradás érdekében az ostromgyűrűbe zárt Leningrád lakosai
- Ellenségei családtagjainak sem kegyelmezett a politikai tisztogatások idején Sztálin
- A legnagyobb titokban dolgozták ki a szovjet–német megnemtámadási szerződést
- Többször kényszerült száműzetésbe élete során Lev Trockij
- Kíméletlenül ki akarták törölni a szovjet történelemből Budanova pilótanő emlékét
- Még a cári család személyzetének sem kegyelmeztek a bolsevikok
- A kurszki csata veszteségeit már nem tudta kiheverni a német hadsereg
- Számos elmélet született, de még mindig nem oldódott meg a Gyatlov-rejtély
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap
- II. Mátyás dukátjára is licitálni lehet a Nudelman Numizmatika idei érmeaukcióján tegnap
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg tegnap
- A nevettetés és az önirónia nagymestere volt Kabos László 2024.09.26.
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary 2024.09.26.