Kereszttűzben a Stasi aktáit gondozó hivatal
2009. május 27. 16:06 MTI
Visszautasította a hivatalát ért bírálatokat az egykori keletnémet kommunista állambiztonsági minisztérium, a Stasi megmaradt iratait vizsgáló szövetségi hatóság vezetője.
Korábban
Marianne Birthler a Bild című lap szerdai számában megjelent interjúban cáfolta, hogy hivatala nem vizsgálta volna a Stasi nyugati tevékenységét. Azt állította, hogy a legújabb vádaskodások mögött az általa vezetett, s Birthler-hivatal néven emlegetett hivatal lejáratását célzó törekvések állnak.
Az elmúlt héten hatalmas hullámokat kavart a ZDF közszolgálati televízió által közölt információ, amely szerint Stasi-kém volt az a nyugat-berlini rendőr, aki 1967 júniusában Berlin nyugati felében lelőtt egy pacifista diákot. Benno Ohnesorg megölése annak idején a nyugatnémet diákmozgalom kiszélesedéséhez és jelentős radikalizálódásához vezetett.
A ZDF a Stasi aktáit kezelő szövetségi hivatal újonnan feltárt dokumentumaira hivatkozva arról számolt be: az egykori nyugat-berlini rendőr, a ma 81 éves és magas állami nyugdíjat élvező Karl-Heinz Kurras már az ötvenes évek közepétől Stasi-ügynök volt, sőt tagja volt az akkori kommunista állampártnak, a Német Szocialista Egységpártnak is. Az aktákból egyértelműen bizonyítást nyert Kurras Stasi-ügynöki múltja, arra azonban a dokumentumok nem utaltak, hogy a gyilkosságra is az egykori NDK állambiztonsági szervétől kapott volna konkrét utasítást.
A Kurras-ügy felszította a vitát az egykori Stasi iratait vizsgáló szövetségi hivatal tevékenységéről. Több neves, az egykori NDK-múltjával foglalkozó kutató, illetve történész elmarasztalta a hivatal tevékenységét, rendszertelennek nevezve azt. Többen úgy vélekedtek, hogy a hivatal elhanyagolta a Stasi nyugati, illetve nyugat-berlini kapcsolatainak feltárását. Néhány politikus sürgette a rendőrség ismételt átvilágítását, amit azonban a berlini szenátus (kormány) visszautasított.
Birthler a szerdai interjúban elutasította azt a közvetett feltételezést, hogy hivatala szándékosan nem hozta nyilvánosságra a nyugat-berlini rendőr aktáját, amelyre egy történész véletlenül bukkant rá. A hivatal vezetője szerint Kurras aktája mindenki számára rendelkezésre állt, abba azonban senki nem kívánt betekinteni.
Mindennek ellenére a történészek, kutatók és politikusok további vizsgálatokat követelnek a Stasi nyugati tevékenységének felderítésére. Közben az 1968 áprilisában Nyugat-Berlinben egy merénylő által megsebesített német diákvezér, a néhai Rudi Dutschke fia azzal a gyanúval állt elő, hogy a merényletet - amely 1979-ben apja halálához vezetett - szintén egy Stasi-ügynök követte el. Ezzel kapcsolatban Birthler azt állította, hogy Dutschkéra rálövő Josef Bachmannról hivatalának nincs aktája.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Kádár Jánossal is találkozott Fidel Castro jobbkeze, „Commandante” Che Guevara
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap