Alábecsülték a náci lágerek hálózatát
2009. június 10. 08:08 MTI
A jelenleg ismertnél sokkal nagyobb kiterjedésű lehetett a náci Németország által létesített koncentrációs- és munkatábor-hálózat - derül ki az amerikai szakértők legújabb kutatásaiból.
Korábban
A washingtoni Holokauszt Múzeum kutatói egy olyan enciklopédia összeállításán dolgoznak, amely az 1933 és 1945 között működő lágereket és gettókat mutatja be. Geoffrey Megargee, a kutatást vezető holokauszt-szakértő elmondta: kezdetben abból indultak ki, hogy 5-7 ezer helyet kell megvizsgálniuk. Ez a szám azonban egyre emelkedett, és végül arra a megállapításra jutottak, hogy összesen közel 20 ezer hasonló létesítményt hoztak létre.
A nácik 1933-ban, Adolf Hitler hatalomra jutásának évében kezdték meg a lágerhálózat kiépítését a rezsim vélt és valós ellenségeinek bebörtönzésére. Az év végéig több mint száz tábort hoztak létre Németország-szerte - áll az enciklopédia nemrég megjelent első kötetében.
Tizenkét évvel később, a II. világháború végére már egész Európát átszőtte a megsemmisítő táborokból, a kényszermunka- és hadifogolytáborokból, gettókból, átnevelő lágerekből, eutanázia-központokból, börtönökből és bordélyházakból álló hálózat. A náci Németországgal együttműködő több ország, így Franciaország, Románia, Norvégia és Olaszország létrehozta saját lágereit, s ezzel a hálózat tovább bővült. Több millió ember vesztette életét ezekben a táborokban: szisztematikus gyilkosságok áldozatai lettek, vagy az embertelen körülmények okozták halálukat.
A hétkötetesre tervezett enciklopédia a szerzők tervei szerint a zsidó holokauszt mellett kitér a szintik, a romák, homoszexuálisok, a rezsim ellenfelei, hadifoglyok és kommunisták üldöztetésére is a nácik uralma alatti Németországban. A lexikon utolsó kötete várhatóan 2018-ban jelenik meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2020
- Öltözködés és szépségápolás a császárkori Rómában
- Hét halálos divattrend
- Galgamácsa királyi vadászkastélya
- Divat a második világháborútól a rendszerváltásig
- Aki elhozta Párizst Budapestre
- A Mona Lisa titokzatos elrablása
- Titokzatos óriáshordók Pest-Budán
- A darázsderék tündöklése és bukása
- Rubens fejedelmi falvédői
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap