Kimarkolták a győri középkort
2009. április 17. 10:32 MTI
Vélhetően történelmi értékek vesztek oda, amikor a középkori és a kora újkori rétegeket a győri Széchenyi tér nagyobb részén kimarkolták a munkagépek a most zajló felújítás során - mondta el Bíró Szilvia ásatásvezető régész.
Korábban
A szakember szerint a lehetséges leletek azért vesztek el, mert a tér nagyobb részét 120-130 centiméter mélységig kimarkolták. Így most már soha nem lehet pontosan megtudni, hogyan nézett ki a tér a közép- és az újkorban.
A kialakult helyzet miatt egyebek között nem tudták vizsgálni a tér 16. századi beépítettségét, a déli részen húzódó házsort, s a későbbi időkből való építmények maradványai is ismeretlenek maradnak, mivel a földmunkák áldozatául estek - mondta Bíró Szilvia. Elismerte ugyanakkor, hogy a kivitelezőkkel rövid időn belül meg tudtak egyezni, így most már mindkét fél tudja végezni a munkáját.
Németh Zoltán alpolgármester ezzel kapcsolatban azt közölte, hogy a beruházó önkormányzat jóhiszeműen járt el, a munka indításához minden szükséges engedélyt beszerzett. A beruházás jogerős örökségvédelmi hatósági engedéllyel rendelkezik. A kiviteli terv egyébként 130 centiméter mélységben írja elő a munkavégzést, ezt a mélységet a kivitelező technológiai váltás miatt nem is használja ki - közölte az alpolgármester. Figler András, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) regionális irodavezetője csupán annyit közölt, hogy az ügyben vizsgálat kezdődött.
A gondok ellenére több értéket sikerült megmenteni a győri Széchenyi téren. Megmaradt a pellengér, amely a 18. század elejéig állt a ma is látható Mária-oszlop mögött. A pellengér tégla építménye közepén a szégyenoszlop helyét is megőrizte az idő. Előkerült a középkori piactér kavicsos szintje, megmutatkoznak a cölöpös építményű bódék cölöphelyei, sőt még a kocsinyomok is megőrződtek. Egy kút tetején Magyarországon egyedülálló vaseszközleletre bukkantak. A több mint kétszáz darabból álló együttes - fegyverek, mezőgazdasági eszközök, lószerszámok, kocsialkatrészek garmada - úgy néz ki, mintha egy komplett 17. századi kovácsműhelyt számoltak volna fel.
A régészeti munkákat pár nap múlva befejezik, s a tárgyi emlékeket a restaurálás után kiállításon mutatják be az érdeklődőknek - mondta Bíró Szilvia.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap