Régészek a győri főtéren
2008. november 14. 10:15
Jó ütemben halad a Széchenyi tér régészeti feltárása - számolt be róla a Revita Televízió. A munkálatokat szeptember közepén kezdték, jelenleg a római illetve a késő középkori emlékeket kutatják a szakemberek.
Az elmúlt 2 hónapban csaknem 20 ezer régészeti leletet találtak, ezeket hamarosan a Xantus János Múzeumban állítják ki az érdeklődők számára. Az ásatás problémamentesen történik, mostanra a lakók is megszokták a régészek jelenlétét és a munkagépek zaját.
Korszakonként haladnak lefelé a Széchenyi téren dolgozó régészek. Az eddigi adatokból arra következtetnek, hogy a terület már a 13. századtól térként funkcionált. A szakemberek azt is felismerték, hogy a tér déli illetve keleti részén egészen a 16. századig különféle épületek álltak. Ezekben a hetekben a római illetve a késő középkorból származó emlékeket vizsgálják. Eddig úgy tűnik, ez a korszak, illetve a 16-17. század bővelkedik leginkább maradványokban. Rengeteg edénydarabot, cserepet, csontot találtak már, ezen kívül több sírkőrészlet is előkerült.
A munkát várhatóan december elején fejezik be a régészek. Addig az egyik fő feladat a tér késő középkori beépítettségének valamint egy 18. századi kútnak a vizsgálata. A munkafolyamat végére marad a feltárás leglátványosabb része, akkor ugyanis a római kori épületmaradványokat fogják feltárni.
A cikk eredeti megjelenési helye
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.