Aranyhíd idézi a Balaton múltját
2009. március 3. 17:26 MTI
Aranyhíd címmel a Balaton történetét, élővilágát, a tó partján élő ember mindennapjait bemutató állandó kiállítás nyílik szeptemberben Keszthelyen, a Balatoni Múzeumban - tájékoztatott Manninger Jenő, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke.
Korábban
A tárlat többek között a tó fejlődéstörténetét, az ott élő emberek mindennapjait, a vízparti pihenés aktív és passzív lehetőségeit mutatja be. A kiállítás geológus, vízügyi mérnök, biológus, régész, történész, néprajzkutató és térinformatikus szakemberek együttműködésével valósul meg.
A keszthelyi múzeum korábbi állandó Balaton-kiállítását több mint két évtizeden keresztül egészen tavaly szeptember végég láthatta a közönség. A tó keletkezésének története, a balatoni halászat, az állat- és növényvilág megjelenítése része lesz a szeptemberben nyíló kiállításnak is, ugyanakkor nagyobb szerepet kap majd a fürdőkultúra és a balatoni hajózás története, interaktív elemek, animációs filmek, terepasztal, a balatoni halakat bemutató akvárium - mondta Manninger Jenő.
Az Aranyhíd kiállítás a múzeumépület több mint 700 négyzetméteres emeleti részén 11 teremben kerül kialakításra. A Balaton környékén talált régészeti leletekből az őskortól egészen a középkor végéig mutatnak be válogatást, és láthatóak lesznek a parton épült várak makettjei is.
A Zala Megyei Közgyűlés elnöke a költségekről azt mondta, hogy a megyei önkormányzat az elmúlt évben másfél millió forintot fordított a múzeum épületének állagmegóvására és a beázások miatt megrongálódott tetőszerkezet cseréjére. További 20 millió forinttal járultak hozzá a szeptemberben nyíló kiállítás megrendezéséhez. A fennmaradó 20 millió forintot az Alfa program, valamint a Nemzeti Kulturális Alap pályázatain elnyert összegből biztosítják, de a teljes befejezéséhez újabb pályázati forrásokra lesz szükség.
A munkák során felújítják az emeleti termeket, kicserélik a villamossági hálózatot, a kiállítás őszi megnyitójára pedig befejeződik a biztonságtechnika korszerűsítése és a vizesblokk cseréje is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.