Turizmus épül a Tolna megyei földvárakra
2008. december 1. 09:57 MTI
Két Tolna megyei földvár áll a simontornyai Leader-akciócsoport egyik tervének középpontjában. Felsőnyéken és Tolnanémediben az európai uniós vidékfejlesztési program segítségével egy középkori, illetve egy bronzkori földvár maradványait mutatják majd be.
Miklós Lajos, Tolnanémedi polgármestere elmondta: a négy település - Simontornya, Ozora, Tolnanémedi és Felsőnyék - műemlékeire épülő turisztikai terv részeként Tolnanémediben a bronzkori földvárat teszik megközelíthetővé.
Az elképzelések szerint a községben egy 15 férőhelyes szállást alakítanak ki, jól járhatóvá teszik az egykori földvár helyszínéhez, a Nebojsza-dombhoz vezető, körülbelül egy kilométeres utat, a helyszínen pedig pihenőt, jelképes kaput és palánkot építenek. Hasonló tervei vannak a felsőnyéki önkormányzatnak azzal a középkori földvárral, amely egykor a falu mellett állt - közölte Ács István polgármester. A terv 75 millió forintból valósítható meg.
Tolnanémedi régészeti szempontból arról vált szélesebb körben ismertté, hogy Wosinsky Mór a 19. század második felében egy 138 darabos bronzkori kincsleletre talált a falu határában. Miklós Zsuzsa, az MTA Régészeti Intézetének munkatársa ezzel kapcsolatban elmesélte, hogy Wosinsky után Torma István régész és ő maga is talált Tolnanémediben bronzkori cserepeket. A Nebojsza bronzkori földvár volt, ásatás nélkül azonban nem dönthető el, hogy a kisapostagi vagy a mészbetétes kultúra idején erősítették meg. Az elmúlt időszakban a földvár annyira lepusztult, hogy az erődítésnek csak kevés részlete figyelhető meg.
Felsőnyéken az erődítés a 13. században épült, a leletek és az oklevelek alapján pusztulása a 16. század elején következett be. A vár fő részét az 1980-as évek első felében tárta fel Miklós Zsuzsa. A kutatások során megtalálták egy 4 x 7 méter alapterületű épület alapjait, mellette a 13,4 méter mély ciszternát, a falat, valamint a paliszád - cölöpfal - egy részét is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2021
- A popzene és a politika az 1980-as és 1990-es években
- Holländer Margit lágerélményei
- Göring, az élvhajhász náci
- A középkori élet hét legkülönösebb veszélye
- A két Karátsonyi-kastély Beodrán
- A magyar könnyűzene az 1980-as években
- Az indián fogságnaplók üzenete
- Szendrey Júlia világai
- Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.