Krisztus nevét láthatjuk a nílusi Szent Grálon
2008. október 1. 13:47
A Földközi-tenger vizeiből előkerült egy Kis-Ázsiából származó antik edény, a leleten egy görög nyelvű, az i.sz. 50 előtti évekre tett felirat látható, amelyet a kutatók szerint így lehet fordítani: "Krisztusnak, a mágusnak".
Franck Goddiónak, a Tengeralatti Régészet Európai Intézete elnökének, ismert francia archeológusnak az a feltételezése, hogy a Jézus Krisztusra való utalás legrégibb emlékéről lehet szó, korábbiról, mint Szent Pál levelei. Goddio szerint valószínű, hogy Egyiptomban ismerték Jézus Krisztus életét, tudtak a csodatételekről, és a feltámadás történetéről is.
Az alig 9 centi átmérőjű, és 200 gramm súlyú edényen a DIA KHRISZTOU OGOISZTAISZ szöveg olvasható, amely egyesek szerint egyfajta fehérmágiát képviselhet, és annak segítségével talán Jézust akarták feltámasztani. Valószínűleg jóslási rituálék kelléke volt, olajat öntöttek bele és a folyadék rajzolta vonalakból jósoltak.
André Bernard, párizsi szakértő szerint a felirat nagyon sokban emlékeztet az Apostolok cselekedeteinek egyik sorára, ahol a következő olvasható: „A vándorló zsidó ördögűzők közül is megpróbálták néhányan, hogy a gonosz lelkektől megszállottakra ráolvassák Urunk Jézus nevét, ezt mondva: "Kényszerítlek titeket Jézusra, akit Pál hirdet." (Ap. csel. 19:13).
A kutató szerint ez arra utalhat, hogy a korban a gonosz lelkek kiűzésére használhatták a Jézus-nevet, ami azonban nem mindig sikerült: "De a gonosz lélek visszavágott: "Jézust ismerem, Pálról is tudok, de ti kik vagytok?" Ezzel rájuk vetette magát a megszállott ember, kettőt letepert közülük, s úgy elbánt velük, hogy meztelenül és sebekkel borítva menekültek ki a házból (Ap. csel. 19:15-16)." Ennek ellenére azonban valószínű, hogy a Jézus nevével történő ördögűzés élő gyakorlat lehetett a korban.
Antonio Lombatti, a Pseudoscienze cristiane antiche e medievali című honlap üzemeltetője azonban mélyen szkeptikus az ügyben, és szerinte mind a felirat, mind pedig a csésze túl jó állapotban van, ezért nem valószínű, hogy 2000 évet hevert volna a tenger fenekén.
Van, aki szerint az egész elmélet téves, és félreolvasták a feliratot, azon ugyanis nem a KHRISZTOU, hanem a KHRESZTOU név olvasható, így az edény nem hamisítvány, de nem is különleges, és csupán egy Khrésztosz nevű görög férfi számára készülhetett, és semmi köze Jézushoz.
Az Egyiptom tulajdonában lévő edény jelenleg Madridban van, ahol november 26-ig látható az Egyiptom elmerült kincsei kiállításon.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2014
- Elhagyott kastély a 19. századi "Chicagóban"
- Rembrandt, a titokzatos
- Híres történelmi csókok
- Ilyen volt Hitler magánélete egy hódolója szerint
- A budai zsidóság az oszmán hódoltság idején
- A Horthy-Hitler-találkozók históriája
- Meghökkentő múltbéli fogások
- A Horthy-kultusz és a magyar zsidóság
- Az életébe került a mexikói kaland Ferenc József öccsének
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap