A Lukács fürdőt díszítette az évszak műtárgya
2008. szeptember 11. 16:40
Egy frissen restaurált ókori márványszobrot mutat be a Szépművészeti Múzeum az Évszak Műtárgya kamarakiállítás-sorozat aktuális tárlatán.
Korábban
A "fél életnagyságú", ülő nőt ábrázoló szobor 1903 óta ismert, egykor Enyedi Lukács (1845-1906) gyűjteményébe tartozott, aki Olaszországban vásárolta műtárgyainak zömét, valószínű tehát, hogy ez a szobor is onnét származik. A Iunoként számon tartott márványszobor a család gyűjteményében maradt egészen a hagyaték 1923-ban történt elárverezéséig, azután nyoma veszett.
A szobor az 1950-es évek elején bukkant fel újra, ekkor a budapesti Lukács fürdőt díszítette. Innen a Budapesti Történeti Múzeumba vitték, az intézmény idén "példás nagyvonalúsággal hosszú távú letétbe adta a gyűjtőkörileg illetékes Szépművészeti Múzeumnak". Az időközben veszélyeztetett állapotba jutott művet a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával restaurálta Varga József kőfaragó-restaurátor és Konkoly György kőszobrász-restaurátor.
A szobor restaurálására azért volt szükség, mert az ókori eredetit a modern korban több helyen kiegészítették és a kiegészítéseket rögzítő fém csapok korrodálódása a márványt is megrepesztette. A restaurálás során le kellett venni a modern kiegészítéseket, eltávolítani a fém rögzítőcsapokat, majd újra összeállítani a szobrot. Az ókori alkotás durvaszemcsés thasszoszi márványból készült, a későbbi, ókor utáni pótlásokat viszont finomabb szemcséjű, talán Itáliában bányászott márványból faragták.
A Szépművészeti Múzeum antik gyűjteménye több mint 4 éve hagyományteremtő szándékkal indította útjára Az évszak műtárgya kamarakiállítás-sorozatot, amelynek célja, hogy rendszeresen a közönség elé tárja a gyűjteményben folyó munka eredményeit: egy-egy újonnan megszerzett, illetve restaurált művet, vagy olyanokat, amelyekről új és bemutatásra érdemes tudományos eredmények születtek.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Őskor
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd
- Súlyosan károsította a kilélegzett szén-dioxid és a mesterséges világítás a lascaux-i barlangrajzokat
- Ragadozó állatok által elejtett prédák maradványaival táplálkozhatott Samu
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Évezredeken keresztül osztoznia kellett a Homo sapiensnek európai hatalmán
- Jerikó őskori régészeti lelőhelye is a világörökség része lett
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap
- Csaknem fél évszázadot kellett várni a két Németország újraegyesítéséhez 2024.10.03.
- Már nem kell sokat várni az ikonikus Magyar népmesék folytatására 2024.10.03.