Kétszáz ezüstpénz egy épülő mélygarázs helyén
2008. július 30. 16:09
Értékes leletek, egyebek mellett római kori falfreskótöredék, kőbe faragott sas és kétszáz középkori ezüstpénz is található azon több ezer tárgyi emlék között, amelyek az elmúlt öt hónapban kerültek elő Pécsett.
Korábban
A Fortuna istent bőségszaruval ábrázoló, a 2. század végén készült falfreskó egykor római épületet díszített, csakúgy, mint a kőbe faragott sas. A 16. századból, I. Ferdinánd magyar király idejéből fennmaradt, bőrerszénybe rakott kétszáz ezüstdinárt és V. Károly spanyol király verette hat ezüsttallért feltehetően kereskedő vagy zsoldos rejtette el egy veremben. Ezen érmék már akkoriban is sokat értek, egy házat lehetett kapni értük. Ennek ellenére a pénzt nem a tulajdonosa, hanem kevesebb mint félezer évvel később, a régészek ásták ki - mondta el Tóth István Zsolt.
Nagy Erzsébet, a múzeumi igazgatóság régészeti osztályának vezetője azt mondta: a régészeti szempontból nagy területen végzett ásatások eredménye nemcsak az év végén egy kiállítás keretében a nagyközönség számára is megtekinthető értékes leletek megtalálása volt, hanem az is, hogy sikerült megismerni a római kori Pécs, azaz Sopianae különböző időszakait. Erre az eddigi kutatások nem adtak lehetőséget.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Biblia
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- Pontos számítások helyett a hagyomány határozza meg Jézus születésének napját
- Néhány perc alatt, rekordáron elkelt a legkorábbi ismert héber Biblia
- A világ legrégebbi ismert Bibliáját állítják ki Tel-Avivban
- A középkorban pontosan kiszámolták a teremtés kezdetének dátumát is
- Mit csinált Krisztus Márta és Mária házában?
- Jézus Krisztus három megjelenését ünnepli a kereszténység vízkeresztkor
- Számos módszerrel igyekeztek kiszámolni Jézus születésének valódi időpontját
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.