Ítéletek a halál után: exhumálástól a hullazsinatig

5. John Wycliffe
A 14. században élt Wycliffe sok ponton megkérdőjelezte a katolikus egyház tanításait. Ellenezte a pápa hatalmát az egyházat nem érintő ügyekben. A latin Vulgata alapján lefordította a Bibliát angolra. Tanításait sokan támadták, de életében soha nem közösítették ki a katolikus egyházból. 1384 decemberében halt meg. A konstanzi zsinat 1415. május 4-én eretneknek nyilvánította, és kiátkozta. Könyveit elégették, és elrendelték teste exhumálását, amire azonban csak 12 évvel később került sor. V. Márton pápa parancsára testét kiásták, elégették, hamvait pedig beleszórták a Lutterworth városát keresztülszelő Swift folyóba.

4. Martin Bormann
Bormann, a magas rangú náci tisztségviselő, a háború utolsó napjaiban Hitlerrel együtt bújkált. Azokban a kaotikus napokban ellentmondásos hírek terjengtek hollétéről. Sofőrje, Jakob Glas például azt bizonygatta, hogy hetekkel 1945. május 1. után Münchenben látta. Holttestét nem találták meg, így világméretű kutatás kezdődött utána, amely Dél-Amerikára is kiterjedt. Mivel nem volt döntő bizonyíték a halálára, 1946 októberében a nürnbergi nemzetközi katonai törvényszék távollétében halálra ítélte. A bíróság által kirendelt védője azzal védekezett, hogy Bormann nem ítélhető el, mivel már nem él. Jóval később, maradványai megtalálása után egy DNS- vizsgálat segítségével bebizonyosodott, hogy Bormann a bírósági tárgyalás idején már valóban halott volt.

3. Jeanne d'Arc (Szent Johanna)
24 évvel Jeanne d'Arc máglyahalála után III. Callixtus pápa elrendelte ügyének újratárgyalását (Jeanne anyjának, Isabell Romée-nak és Jean Brehal főinkvizítornak a kérésére). Az ügy felülvizsgálatát végző három püspök minden kétséget kizáróan megállapította, hogy az orléans-i szüzet téves bírói ítélet alapján ítélték halálra 1456 júniusában hozott ítéletükben Johannát teljesen felmentették a vádak alól, és mártírnak nyilvánították. Az őt elítélő Pierre Cauchon püspököt pedig eretnekséggel vádolták, amiért nem vallásos vérbosszútól vezérelve halálra ítélt egy ártatlan fiatal lányt. Jeanne d'Arcot 500 évvel később XV. Benedek pápa szentté avatta.

2. Thomas Becket
Thomas Becket, a 12. században élt canterbury érsek határozottan fellépett II. Henrik angol király reformjai ellen, amelyek gyengíteni igyekeztek az angol klérus Rómához fűződő kapcsolatát. A király erre elrendelte Becket megölését, akit az oltár előtt gyilkoltak meg. A király később megbánta tettét. 300 évvel később VIII. Henrik, aki végleg szakított a katolikus egyházzal, és megalapította az anglikán egyházat, kiásatta Becket csontjait, és bírósági tárgyalást rendelt el, ahol az egykori érseket felségárulással vádolták, és bűnösnek találták. Csontjait nyilvánosan elégették, temetkezési helyét pedig megszentségtelenítették. Ironikus módon az anglikán egyház szentként tiszteli.

1. Formosus pápa
Formosus pápát még uralkodása idején kiközösítették az egyházból azzal a váddal, hogy elhagyta a pápai széket és összeesküvést szőtt a pápai tekintély lerombolására (vagyis elhagyta a Vatikánt, mert nem akart pápa lenni). Végül megbocsátást nyert, és visszatért Rómába. Ő nevezte ki püspökké VI. Istvánt, aki később pápaként Formosus testét kiásatta, és egyháti törvényszék elé állíttatta. Ez volt a 897. évi híres hullazsinat. Formosust az egyházi jog megsértésével, hazugsággal és a püspöki cím jogtalan bitorlásával vádolták. Formosus holttestét miseruhába öltöztették, amelyet később leszaggattak róla, jobb kezéről két ujjat levágtak, testét pedig a Tiberis folyóba dobták. A zsinat után a közvélemény VI. István ellen fordult. Egy felkelés során hatalmát megdöntötték, majd megfojtották.