Újratemették Dobó István maradványait
2008. június 29. 15:15
Mintegy 440 év után újratemették Dobó István várkapitányt a szlovákiai Dobóruszkán, a Dobó család által épített templomban.
Korábban
A egri várvédő kapitányt abban a szarkofágban helyezték el, amelyet Dobó István fia, édesapja 1570 körül bekövetkezett halálát követően alakított ki a szentélyben.
Az újratemetés mintegy kétéves régészeti kutatás eredménye. Fodor László az egri Dobó István Vármúzeum régésze, aki konzulensként vett részt a kutatásban, elmondta: először a templom 19. században elkészült kriptájában kezdték meg a kutatást, ugyanis azt feltételezték, hogy Dobó földi maradványai is átkerültek a sírboltba, ám a kutatás nem járt sikerrel.
Ezt követően bontották fel a szentély padozatát és rá is leltek egy egyszerű fakoporsóban eltemetett férfi csontvázának maradványaira. Az embertani kutatások azt igazolták, hogy egy 70 év körüli, mintegy 180 centiméter magas, köszvényben szenvedő férfi földi maradványait rejtette a faláda.
Az a tény is segítette a személyazonosítást, hogy a szentély déli oldalán leltek rá a maradványokra, a templom azon pontján, amely a birtok urát temetkezési helyként megillette - mondta Fodor László.
Az egri hőst Homa János, az egri önkormányzat kulturális bizottságának elnöke búcsúztatta: mint mondta a várkapitány 25-szörös túlerő ellen védte meg az ország kulcsát jelentő egri várat. A földi maradványokat egyházi szertartás keretében, korabeli ruhába öltözött hagyományőrzők helyezték a szarkofágba szombaton a dobóruszkai templomban.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2018
- Géza fejedelem helyett felesége, Sarolt irányíthatta az országot
- A pornokrácia évtizedei Rómában – ki is volt az „igazi nőpápa”?
- A kormányzóné, Purgly Magdolna útja Sofronyától Estorilig
- Pergőtüzek krónikája
- Kormányzóné, anyakirálynő, hercegi nagymama - Szilágyi Erzsébet élete
- Péter Gábor, a „szovjet ügynök”
- Hét híres kutya a történelemből
- Verne valóra vált víziói
- Erzsébet királyné anyasága
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.