Levehetik 301-es parcella emléktábláját
2008. május 26. 10:00
A történészbizottság a 298-as és a 301-es parcella emléktáblájának levételét javasolja a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnökének tett zárójelentésében.
Korábban
A történész elmondta: a 298-as parcellában 1945-1956 között, míg a 301-esben 1956-1962 között temették el a börtönben különböző módon meghalt személyeket. Felhívta a figyelmet, hogy fizikailag érzékelhető éles határ ma már nemigen húzható a két sírhely között, mert azok `összenőttek` az idők folyamán.
A történész kitért arra, hogy valószínűsíthetően más temetőkben illetve sírhelyeken is hasonló problémák merülhetnek fel. A történészbizottságnak azonban csak erre a két területre volt felkérése a kegyeleti bizottságtól. A megbízatás egyébként a Népszabadságban 2007 novemberében és decemberében megjelent cikkek hatására történt, amelyekben a szerzők feltárták: nyilas keretlegények és a kommunizmus áldozatai együtt nyugszanak a 298-as parcellában - folytatta.
A közelmúltban a kegyeleti bizottság elnökének, Boross Péternek átnyújtott jelentés megállapította, hogy ez az állítás megállja a helyét, mert 1945 és 1956 között minden olyan embert a 298-as parcellába temettek el, akiket háborús bűnösként kivégeztek, de ugyanígy itt kaptak helyet azok, akik a rabkórházban betegségben haltak meg, illetve azok is, akiket jellemzőn 1948 utáni kommunizmus-ellenes tevékenységük miatt ítéltek el - jelentette ki.
M. Kiss Sándor elmondása szerint hasonló a helyzet a 301-es parcellával kapcsolatban is, csak itt az 1956-os kivégzett forradalmárok, illetve a Kádár-rendszer elleni szervezkedés miatt kivégzettek közé keveredtek köztörvényesek illetve a börtönben betegségben elhunytak. A Boross Péter volt miniszterelnök által felkért történészi bizottság 2008 elején kezdte meg munkáját. Zinner Tibor és Szakály Sándor a 298-as parcellával, míg M. Kiss Sándor, Rainer M. János és Horváth Miklós a 301-es parcellával foglalkozik elsősorban, de ez nem jelenti azt, hogy nincs átjárás a feladatok között.
Szintén ezzel a problémával foglalkozott A temető zaja - keretlegények és áldozataik a Nemzeti Pantheonban című kerekasztal-beszélgetés március 13-án, amelyen a bizottságból Rainer M. János és Zinner Tibor szólalt fel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap