Fürdőfejlesztések a török kori Budán
2008. május 15. 13:00 Papp Adrienn
Korábban
A budai pasa fürdőket épít
Budán a hódoltság alatt mindkét típusba tartozó fürdőt építettetek, mára azonban csak a termálfürdők (ilidzsák) maradtak fenn. Részletes leírásukat a 16-17. századi utazóktól ismerjük (pl. Hans Derschwam - 1553, Evlia Cselebi - 1667). A nyugati utazók meglepetéssel látták ezeket a hatalmas épületeket, hiszen hasonló fürdők nem voltak jellemzőek az akkori Európában. A két legnagyobb és építészetileg is legszebb fürdő a Rudas, illetve a Császár fürdő. Mind a kettőt az a Szokollu Musztafa pasa építtette, aki a leghosszabb ideig (pontosabban 12 évig (1566-1578) volt budai pasa, és a nagyvezír unokaöccseként komoly befolyásra tehetett szert. Ma mindkét fürdőnek csak nagyjából a fele áll, impozáns előcsarnokukat elvesztették: a kupolájuk még vélhetően a visszafoglaló háborúk környékén beomlott, de falait csak a II. világháború után bontották el.
A másik tabáni fürdő, a Rác fürdő lényegesen kisebb, ám legépebben megmaradt törökkori fürdőnk. Itt az előcsarnok, az átmeneti helyiség, a forró helyiség és a magánfürdő is áll, kisebb-nagyobb sérülésekkel. A fürdő törökkori része ma az utcáról szinte egyáltalán nem látszik, annyira körbeépítették a századok folyamán. Ennek a csigaházként növekedett épületnek a legbelső magját alkotja a hódoltság kori fürdő. Egykor egységes, nagy előcsarnokát ma 18-19. századi falak tagolják kisebb terekre, így hangulata és funkciója teljesen megváltozott. Márványpadlójának részletei azonban fennmaradtak, s talán majd láthatóak is lesznek, födéme azonban már nem áll. A dongás átmeneti helyiség hatszögű felülvilágítóival épebben őrződött meg, és a fürdő egyik egyedi megoldása is itt került felszínre: egy kis medence állt itt az oszmánok idején.
A fürdő forró helyisége lényegesen kisebb a Rudas vagy a Császár méreteinél, talán ezért is nevezték a törökkorban "Kis fürdőnek". A nyolcszög alaprajzú tér közepén helyezkedik el a medence, a falak mentén pedig padka fut körbe. A terem szép díszei az ajtóval szemközti falon elhelyezkedő falfülkék, és a padkák fölött záródó szamárhátívek. Ebből a teremből továbbhaladva lehetett a magánfürdőbe lépni, ami egy kis, négyzetes, kupával fedett terem volt. Érdekessége, hogy ebben is egy kis medencét alakítottak ki még a törökkorban. Sajnos a 19. század végén kupoláját elbontották, falait erősen visszabontották (a jelenlegi felújítás során ennek visszaépítését tervezik) A fenti két fürdő körül a 16-17. században nem park volt, hanem egy teljesen kiépült városrész, mecsetekkel, boltokkal, kutakkal, házakkal.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. Az ENSZ és az Európai Unió
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- 1948 óta a „visszatérés joga” áll az izraeli-palesztin konfliktus középpontjában
- 26 éves az Európai Unió
- Tényleg nem tett meg mindent az ENSZ a magyar ügy érdekében 1956-ban
- Botrányok övezték az egyik legnagyobbb ENSZ-szervezet történetét
- A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története
- 10 tény a ruandai népirtásról
- 60 éve lett vége a hidegháború legvéresebb konfliktusának
- Az ENSZ-re sózta London Palesztinát
- Viták a közös európai történelem kapcsán
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.