Digitalizálták a történelmi Vas vármegye településeit
2008. április 21. 08:00
A történelmi Vasvármegye helyiségneveit tartalmazó adatbázist, ehhez kapcsolódva térinformatikai eszközökkel feldolgozott digitális térképeket tartalmaz egy új adatbázis.
Korábban
`A kutatásunk alapja egy történeti, földrajzi, helynévi adatgyűjtés volt, amely kiterjedt a történelmi Vasvármegye területére, tehát a mai Dél-Burgenlandra, és a mai Muravidék, Murszombat környéki területe is` - mondta. A térképekre az 1880-as határokat rajzolták rá, ehhez rendelték hozzá a településekről szóló adatbázist.
Szavai szerint kutatómunkájuk legnagyobb nyeresége, hogy a létrehozott adatbázis nagy pontossággal, szinte az összes korabeli helyiségnevet rögzíti és helyhez köti. "Ez nemcsak a mi további kutatásainkat segítheti, hanem a művelődéstörténet kutatóitól kezdve, az építészeti történet kutatóin át, egészen a helytörténeti kutatásokig jól felhasználhatják majd" - jegyezte meg.
Zágorhidi Czigány Balázs szólt arról is, a projekt részeként dolgozták fel digitálisan a területen lévő Árpád-kori templomok alaprajzát. A program továbbfejlesztése rövidesen lehetővé teszi majd azt is, hogy néhány, ma már csak romokban létező templomot akár háromdimenziós formában is megtekintsen az érdeklődő.
A sajtótájékoztatón elhangzott: a sok érdekes információt tartalmazó adatbázis és program május közepétől várhatóan szabadon hozzáférhető lesz az interneten is, a megyei könyvtár honlapján.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2014
- Elhagyott kastély a 19. századi "Chicagóban"
- Rembrandt, a titokzatos
- Híres történelmi csókok
- Ilyen volt Hitler magánélete egy hódolója szerint
- A budai zsidóság az oszmán hódoltság idején
- A Horthy-Hitler-találkozók históriája
- Meghökkentő múltbéli fogások
- A Horthy-kultusz és a magyar zsidóság
- Az életébe került a mexikói kaland Ferenc József öccsének
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.