Feltámad a londoni buszlegenda
2007. december 21. 10:00
A Son of Routemaster (Az Útmester fia) elnevezésű busztanulmány akadálymentes és klímabarát leszármazottal próbálja visszahódítani az utazóközönséget.
Korábban
A busz alumíniumkarosszériája három tonnával lenne könnyebb az ős hatalmas acélfelépítményénél. Néggyel több ülés lenne benne és harmincan férnének el állva, kétszer annyian, mint az idén 51 éves típusnál, amelyből egyébként húsz darab még mindig közlekedik két belvárosi turistaútvonalon. A Capoco szerint a tervből három éven belül menetrend szerint közlekedő járat lehet. Az új típus ugyan egy átlagos modern busznál 30 százalékkal, jó 150 ezer fonttal (53 millió forint) többe kerülne, de ahogy felfutna a termelés, úgy csökkenne az ár, a kalauzt pedig kamera és jegyautomata helyettesíthetné.
A munkáspárti Ken Livingstone kihívójának, Boris Johnsonnak tetszik is az ötlet. "Csodálatos utódja lehetne a Routemasternek. A zárt buszok után végre visszaszerezhetnénk az utca szabadságát, újra akkor szállhatnánk fel és le, amikor csak akarunk" - nyilatkozott a konzervatív politikus a The Times című napilap honlapján megjelent beszámoló szerint.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Farmernadrágot sem viselhettek a Budai Ifjúsági Parkban szórakozó fiatalok 19:05
- Egész életükben futottak a törvény elől a középkor legendás banditái 18:05
- Roosevelt segítségével menekült el hazájából a pszichoanalízis megteremtője 16:05
- Máig rejtélyek övezik az Omega zenekar megalakulásának történetét 14:20
- Izgalmas kísérletekkel és előadásokkal készül a Szegedi Tudományegyetem a Kutatók Éjszakáján 12:20
- A keleti táblás játékok világába is elkalauzolja az érdeklődőket az idei PONT fesztivál 11:20
- A Sztálin-szobor felállításának ürügyén pusztították el a kommunisták a Regnum Marianumot 08:20
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak tegnap