13 milliós vers Vörösmartytól
2007. december 17. 17:00
Az Alexandra Antikvárium szombati árverésén a legmagasabb összegért, 13 millió forintért egy irodalmi ritkaságnak számító Vörösmarty-kéziratot vettek meg.
Korábban
Az első milliós leütést Berei Farkas András 18. századi vándorköltő és "életművész" munkáinak 32 darabos gyűjteménye érte el. A költő saját kiadású könyvecskéit 2,5 millió forintról 3 millióig licitálták. Arany János verskéziratának felbukkanása igazi kuriózum volt, meg is adták érte a 11 millió forintot.
Károli Gáspár, az első teljes magyar biblia fordítója, gönci prédikátor 1583. február 21-én latin nyelvű levelet intézett Köteles Márton kassai bíróhoz. Károlinak ez az első, aukcióra került kézirata 8 millió forintot ért meg valakinek.
Ady Endre Piros és fekete című esszéjének nyolc oldalas, saját kezű, aláírt kéziratát, mely az általa szerkesztett A forradalmár Petőfi című kötet előszavaként jelent meg 5 millió forintról 8 millióra árverezték. Batsányi János költő 2 millió forintról 3 millióra licitált kézirata az időközben a gyűjteményből elkerült 26. levél, amelyben a Magyar Museum folyóirat támogatásáról van szó. Így sajtótörténeti szempontból is különös érték, amellett, hogy mint Batsányi-kézirat párját ritkító dokumentum.
Magas áron kelt el Voltaire de Boufflers márkinak szóló levele (2,5 millió forint), Kossuth Görgey Artúrhoz, a cibakházai visszavonulás tárgyában írt levele (1,5 millió forint), Baudelaire saját kezű levele Armand Dutacqnak (2,5 millió forint). Nem maradtak el a különleges könyvek, nyomtatványok árai sem a fenti rekordoktól. Magyarországi aukción most jelent meg először Newton Princípiája, ennek megfelelően 2,2 millió forinton talált vevőre.
Byron műveinek ötkötetes, 1842-es kiadása azért vonzotta a gyűjtőket, mert az elsőt könyvet Arany János dedikálta Gyulay Pálnak. A 400 ezer forintról indított tételért 1 millió forintot adtak. Ortelius 1665-os németnyelvű krónikája forrásértékű dokumentuma a magyarországi török háborúknak is. A felbukkanó példányokból általában hiányoznak a metszet-illusztrációk, a most 1,6 millió forintért elkelt kiadvány viszont sok metszetet tartalmaz magyarországi városokról, neves személyiségekről.
Aba-Novák Vilmos Huszonnégy kép című albuma a festő 1932-ben, a szolnoki művésztelepen készült munkáinak reprodukcióját tartalmazza, s mindössze 250 számozott példányban adták ki. A míves kiadványt kikiáltási árának tízszeresén, 280 ezer forintért vették meg.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak tegnap
- Lincoln elnök második beiktatásán vehettek részt először színes bőrű vendégek tegnap
- Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága tegnap
- Színházi előadások mellett bűntények helyszíne is volt a legendás Hungária Fürdő tegnap
- Nemcsak az érdek, hanem a szerelem is erősítette Mária Terézia és Lotaringiai Ferenc házasságát tegnap
- Fogolytársaival memorizáltatta legjobban sikerült verseit Recsken Faludy György tegnap
- Egy szabadságharcos rejtegetése miatt vetették börtönbe Madách Imrét 2024.09.21.
- Ügyvédje akadályozta meg Stephen Kinget, hogy saját kezűleg álljon bosszút autóján 2024.09.21.