Ötmillióról indul Vörösmarty kézirata
2007. december 9. 13:30
A hazai közönség rég látott ilyen mennyiségben és minőségben irodalomtörténeti és történelmi dokumentumokból álló árverési kínálatot.
Korábban
A Vörösmarty-kézirat |
Károli Gáspár gönci prédikátor, az első teljes magyar biblia fordítója levelet küldött 1583-ban Köteles Márton kassai bírónak. Károli-kéziratot még soha nem aukcionáltak, ezért a publikálatlan jó állapotban megmaradt levélért 8 millió forintról lehet licitálni. Az irodalmi ritkaságok között Vörösmarty Mihály Országház című versének saját kezű, aláírt kézirata 5 millió forintról indul. Ugyanennyiért lehet megvenni Arany János Szent-László című legendájának saját kézzel írt oldalait. És 5 millióra taksálják Ady Endre Piros és fekete című esszéjének nyolc oldalas, saját kezű, aláírt kéziratát, mely az Ady által szerkesztett A forradalmár Petőfi kötet előszavaként jelent meg.
Batsányi János a Magyar Museum folyóirat támogatásáról írt levelet Ráday Gedeonnak, ezek a sorok 2 millió forintot érnek. S a további iratok szerzői is olyan nagyságok, mint Kazinczy Ferenc, Kisfaludy Sándor, Gárdonyi Géza, Kosztolányi Dezső, Weöres Sándor. Négy, huszadik századi magyar író (Móricz Zsigmond, Pilinszky János, Szentkuthy Miklós és Weöres Sándor) kéziratos önéletrajza is gyűjtői csemege, 100 ezer forintért.
Világirodalmi ritkaságnak számít Voltaire, Bernard Shaw, Baudelaire és a meseíró Jakob Grimm egy-egy levele. A közelmúlt irodalmának, de történelmének is ékes dokumentuma Robert Graves angol költő saját kezű írása Aczél György miniszterhez. Az irodalmi relikviák sora Kosztolányi Dezső és a kabarészerző Nagy Endre könyvtárából származó kötetekkel folytatódik. A tulajdonosi bejegyzés, vagy a nekik szóló ajánlás emeli a könyvek értékét.
Egy 1842-es Byron kötet 400 ezer forintért pedig azért lehet vonzó a gyűjtőknek, mert azt Arany János dedikálta Gyulay Pálnak. Alig fordul elő a könyvpiacon Juhász Gyula Szép csöndesen - Szögedi idillje, amely egyetlen 1909-es kiadás. Ráadásul Juhász Gyula dedikálta is "Székely Bélának, a nagytekintélyű színházi embernek" Kikiáltási ára 100 ezer forint. Kazinczy Ferenc 1811-es kiadású Tövisek és virágok című epigramma kötete a nyelvújítási harc első irodalmi megnyilvánulása. A szakirodalom a legritkább könyvek közé sorolja, így nem tűnik soknak a félmilliós kikiáltási ár.
Egy első és egy javított második kiadás Madách Imre Az ember tragédiájából 100-100 ezer forintért lehet valakié. Kölcsey Ferenc 1832-1833 közötti naplójának első kiadása 40 ezer forintért szerezhető meg. A Borovszky Samu által szerkesztett, 1896-1914. között megjelent Magyarország vármegyéi és városai - Magyarország monográfiája - mind a 24 kötete szerepel az 1,5 millió forintos tételben.
Isaac Newton angol természettudós alapműve, A természetfilozófia matematikai alapelvei, második 1713-es kiadása azért is különlegesség, mert ez a szerző életében megjelent legteljesebb szövegű és gazdagon illusztrált kötet. Magyarországon még nem szerepelt aukción ez a Newton mű, de a külföldi árveréseken is ritka érték. Ezt a szép példányt 2 millió forintra tartják.
(MÚlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- A Sztálin-szobor felállításának ürügyén pusztították el a kommunisták a Regnum Marianumot 08:20
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak tegnap
- Lincoln elnök második beiktatásán vehettek részt először színes bőrű vendégek tegnap
- Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága tegnap
- Színházi előadások mellett bűntények helyszíne is volt a legendás Hungária Fürdő tegnap
- Nemcsak az érdek, hanem a szerelem is erősítette Mária Terézia és Lotaringiai Ferenc házasságát tegnap
- Fogolytársaival memorizáltatta legjobban sikerült verseit Recsken Faludy György tegnap
- Egy szabadságharcos rejtegetése miatt vetették börtönbe Madách Imrét 2024.09.21.