Megkeresik József Attila mellőzött menyasszonyát
2007. december 6. 09:00
A József Attila-életrajzban eddig kissé mellőzött menyasszonyról, Hertha Böhmről szeretne többet tudni egy szegedi történész, Lengyel András.
Korábban
Az írások elsősorban a csehszlovákiai német nevelőnő küzdelmeit tükrözik, de az kiderül belőlük, hogy a költő egyik kevéssé ismert periódusában, a párizsi évek alatt, 1926-27-ben születtek. A levelek tavaly, az ünnepi könyvhétre, József Attila eddigi levelezésének legteljesebb gyűjteményében jelentek meg, de a hölgyről továbbra sem tudni semmit - magyarázta Lengyel András.
A nő életéről a kutató kifejtette: az írások alapján annyi biztos, hogy Hertha valamivel idősebb volt Attilánál, 1902 novemberében született Pozsonyban. A város vegyes lakossága ellenére ő már nem beszélt magyarul, de későbbi levelei szerint testvérei nagyon jól ismerték a nyelvet. Ő is tervezte, hogy megtanul magyarul, amelyben nem kis szerepe volt a szerelemnek - jegyezte meg.
József Attilával 1926 nyarán, a Hatvany-család hatvani kastélyában ismerkedtek meg, ahol Hertha nevelőnői munkát vállalt. Ezt követően még legalább egy évig leveleztek. Ő később a családdal sokat utazott, laktak Bécsben, Kitzbühelben, majd 1927 őszét már ismét Bécsben töltötte. A történész azt valószínűsíti, hogy az Anschluss és a müncheni egyezmény, vagy a háború utáni csehszlovák kitelepítés során, mint csehszlovákiai németnek, Németországba vagy Ausztriába kellett költöznie. Ezekről azonban már nincsenek bizonyítékok.
Lengyel András szerint ennek nyomai a menekültlistákon vagy a vöröskeresztes listákon találhatók meg, de ehhez a német levéltárakban otthonosan mozgó segítség kellene. Hertha Böhm "megtalálása", életének feltérképezése sok új információt szolgáltatna József Attila életéről is - mondta a szegedi történész, aki várja az ismerősök, illetve rokonok jelentkezését.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.