Kiállítás a romantikus rajzok géniuszáról
2007. november 18. 11:00
Zichy Mihály, a rajzoló fejedelem címmel december 14-én nyílik meg a Magyar Nemzeti Galéria és a szentpétervári Ermitázs közös kiállítása Budapesten.
Korábban
A kollekciót kiegészíti a hazai köz- és magángyűjtemények anyaga, így a festőművész életművét mintegy 300 alkotáson keresztül ismerhetik meg a látogatók - tette hozzá. Elmondta azt is, hogy az orosz anyag nagyobb része a cári udvari életet örökíti meg, a dokumentarista képeken bálokat, koronázásokat, eljegyzéseket, színházi előadásokat, vadászatokat ábrázolt a festőművész. Emellett oroszországi tartózkodása alatt nagy orosz költők, Puskin és Lermontov műveihez is készített illusztrációkat, ezeket is felvonultatja a tárlat.
A korai, még Bécsben készült Zichy-művek (Mentőcsónak, Koporsólezárás) mellett a budapesti Szépművészeti Múzeum jóvoltából néhány kortárs művész alkotását is láthatja a közönség a nagyszabású kiállításon, amelynek második része Zichy leginkább ismert könyvillusztrátori munkásságát fogja bemutatni. Látható lesz az 1885 és 1888 között Madách Imre művéhez, Az ember tragédiájához készült illusztráció-sorozat, amely összesen húsz, nagyméretű szénrajzból áll. Zichy Mihály Arany János balladáit és Petőfi Sándor verseit illusztráló munkáit is felvonultatja a tárlat, amit a Zichy-család hagyatékának darabjai gazdagítanak.
A galéria munkatársa a kiállítás címét magyarázva kitért arra, hogy az 1880-as évektől kezdve a kritika, a közönség, a sajtó leginkább Munkácsy Mihályra osztotta a "festő fejedelem" szerepét. A két művészt összehasonlító kritikusok értékelésében bizonyos értelemben második helyre szorult Zichy. Ez a kép változott meg Zichy Mihály életének utolsó évében, amikor egy kritikus azt írta róla, hogy ő a "rajzoló fejedelem". Ettől az időszaktól kedve alakult ki az a toposz, hogy Munkácsy Mihály a festészet, Zichy Mihály a rajzolás géniusza.
Róka Enikő elmondta: még nem döntöttek a restaurátorok arról, hogy végül szerepel-e a kiállításon A rombolás géniuszának diadala című alkotás, amelyet Zichy főműveként tartanak számon. A 4,5 méterszer 5,5 méteres festményt ugyanis a múlt héten technikai akadályok miatt nem tudták elszállítani a Zala községben lévő emlékházból.
A sajtótájékoztatón bemutatták a Zichy című művészeti albumot is. A Corvina Könyvkiadó gondozásában megjelent kötet a hatalmas életműből a legjellemzőbb és legjelentősebb alkotásokat mutatja be. A szerző, Gellér Katalin elmondta, hogy a Zichy Mihály életművét végigkísérő, több munkáján is megjelenő "démon" témát fejtette ki a kötetben.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak tegnap
- Lincoln elnök második beiktatásán vehettek részt először színes bőrű vendégek tegnap
- Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága tegnap
- Színházi előadások mellett bűntények helyszíne is volt a legendás Hungária Fürdő tegnap
- Nemcsak az érdek, hanem a szerelem is erősítette Mária Terézia és Lotaringiai Ferenc házasságát tegnap
- Fogolytársaival memorizáltatta legjobban sikerült verseit Recsken Faludy György tegnap
- Egy szabadságharcos rejtegetése miatt vetették börtönbe Madách Imrét 2024.09.21.
- Ügyvédje akadályozta meg Stephen Kinget, hogy saját kezűleg álljon bosszút autóján 2024.09.21.