Hétvégi várkalauz: Citadella
2007. november 9. 14:00
Budapestnek a Duna jobb partjára eső részén, a folyó felől hatalmas sziklaszakadékkal határolt Gellért-hegy tetején a középkorban csak egy kisebb őrhelyet létesítettek a török hódítók.
Korábban
Az 1849-es ostrom tapasztalatai alapján azonban a bécsi haditanács úgy határozott, hogy a korszerûtlen budai vár helyett egy olyan jól védhetõ, a hadászati elveknek megfelelõ erõdrendszert kell kiépíteni a fõváros köré, amely egyaránt alkalmas a külsõ ellenség visszaverésére, és a belsõ forradalomra hajlamos magyar lakosság megfékezésére.
Négy esztendő múlva készült el az erődítmény, amelynek ágyúi fenyegetően néztek a túlparti Pest városára. Az erődrendszer többi része azonban soha nem valósulhatott meg, mivel az osztrák hadvezetés végül Komárom városa körül készítette el az "utolsó védőbástyát".
Részlet a kiálltásból |
Utolsó katonai jellegű használatára a II. világháborúban, Budapest 1944-45-ös szovjet ostroma idején került sor, amikor a fővárost védő német és magyar csapatok légvédelmi bázisául szolgált, míg kazamatáiban raktárakat és sebesültellátó helyet rendeztek be. A súlyos harcokban megsérültek védőművei, melynek nyomait még most is látni.
Megközelítés
A Citadella műholdképe
Keresse fel a Citadellát!
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2014
- Így látta a sajtó Kárpátalja visszafoglalását
- Az embermentő Jane Haining
- Mi történt Kamenyec-Podolszkijban?
- A bundázás egyidős a futballal
- A hét törpe kalandjai Auschwitzban
- A kóser konyha különlegességei
- Hogyan kampányoltak a római politikusok?
- A numerus clausustól a numerus nullusig
- Így temettük el "Kossuth apánkat"
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap