Az angol kormány biztosítja az orosz megatárlatot
2007. október 27. 18:00
A kezességre a képek visszaszállítására azért volt szükség, mert Moszkva attól tart, hogy kincseit több kép jogos örökösének keresete nyomán akár Londonban is foghatják.
Korábban
Picasso képét is kölcsönadják |
Scsukin örököse 1993 és 2004 között Franciaország, Olaszország és az Egyesült Államok bíróságaihoz benyújtott keresetekkel próbált hozzájutni felmenőjének a forradalom után államosított kincseihez, de e kereseteket elutasították. Az örökösök mellett olyan gazdasági társaságok is kérhetik a műkincsek lefoglalását, amelyeknek orosz társaságok tartoznak. Svájcban 2005-ben már megtörtént, hogy egy cég keresete alapján lefoglalták a Puskin Múzeum néhány műremekét, amelyek biztosítási értéke egymilliárd dollár volt. Akkor Moszkva a hasonló kölcsönzések feltételévé tette, hogy a fogadó fél garantálja a műtárgyak visszaszállítását Oroszországba.
Nagy-Britanniában nincs törvény, amely garantálná más államok tulajdonának védelmét egy esetleges lefoglalás ellen, ezért a négy érintett orosz múzeum vezetői úgy nyilatkoztak, hogy mindaddig egyetlen kép sem léphet ki az országból, amíg nem kapnak kielégítő garanciát visszatérésükre. A londoni kiállítás szervezői James Pernellhez, a brit kulturális miniszter helyetteséhez fordultak, és noha a brit parlamentben a más államok javainak védelméről szóló törvény még csak ezután kerül majd napirendre, a brit illetékesek elküldték Moszkvába a garancialevelet.
Oroszországban a londoni kiállítás a legmagasabb szintű támogatást élvezi: a tervek szerint a megnyitón jelen lesz Vlagyimir Putyin orosz államfő is. A kiállítást - amely az orosz művészet 1865 és 1925 között bejárt, s az orosz avantgárdban kulmináló útját mutatja be - London előtt Düsseldorfban láthatta a közönség. A szervezők szerint Londonban az Oroszországból című kiállítás olyan siker lehet, mint legutóbb Claude Monet műveinek bemutatója volt, amely mintegy 800 ezer látogatót vonzott.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2012
- Özvegyek országa: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- A férjét istenítő vörös grófnő
- A pártfeleség
- "18 évet vártam erre a napra"
- "Na, Nagyné, meghallgatod, amit írtam?"
- A kormányzó hitvese
- A Tutanhamon-sír feltárásának krónikája
- A magány rabjai
- A prostitúció és a prostituáltak rendőri szemmel az 1980-as évek Budapestjén
- Roosevelt segítségével menekült el hazájából a pszichoanalízis megteremtője 16:05
- Máig rejtélyek övezik az Omega zenekar megalakulásának történetét 14:20
- Izgalmas kísérletekkel és előadásokkal készül a Szegedi Tudományegyetem a Kutatók Éjszakáján 12:20
- A keleti táblás játékok világába is elkalauzolja az érdeklődőket az idei PONT fesztivál 11:20
- A Sztálin-szobor felállításának ürügyén pusztították el a kommunisták a Regnum Marianumot 08:20
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak tegnap
- Lincoln elnök második beiktatásán vehettek részt először színes bőrű vendégek tegnap
- Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága tegnap