Felmérik az albán partok vízalatti örökségét
2007. szeptember 26. 12:00
Az albán régészek amerikai búvárok bevonásával első alkalommal kezdték meg a balkáni ország tengerpartjának szisztematikus tudományos vizsgálatát.
Korábban
Az idén júliusban, egy hónapon át tartó kutatás során első alkalommal próbálták meg feltérképezni az ókortól máig ívelő vízalatti örökséget a közel 400 kilométeres albán tengerpart mentén. A vizsgálatok sikeresek voltak: csak a 19-20. századból 14 roncsot lokalizáltak.
Adrian Anastasi, az ország egyetlen hivatalos vízalatti régésze szerint a kutatás a vízalatti örökséget is segíthet megvédeni a csempészektől is, amely igen komoly problémát jelent a keményvonalas kommunista vezetés 1989-es bukása óta. Szerinte a modern szkennelési technológiákkal végrehajtott vizsgálat 4,7-5,4 millió dollárba került volna az országnak, ám az RPM bevonásával semmilyen költséget nem kellett vállalniuk. Persze a cég sem marad nyereség nélkül: a roncsokban talált értékek tekintélyes százaléka az övék lehet majd.
Jeffrey G. Royal, az RPM régészeti igazgatója szerint az amforák egy mélyebben fekvő hajóroncshoz tartozhatnak, amelyet hamarosan megkeresnek majd. A roncs pontos helyét azonban a fosztogatóktól való félelem miatt nem fedték fel. A régészek ígérete szerint a jövő évi vizsgálatok során pontosan meghatározzák majd a hajó helyét, méretét, és fény derülhet annak származási helyére is.
Az albán illetékesek eközben már Montenegrótól is engedélyt kértek arra, hogy a cég az ő vizeiket is végigkutathassa.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin
- Különutas politikája miatt romlott meg Tito viszonya Moszkvával
- Bunkerország apafigurája, akit minden bűne ellenére mélyen gyászolt népe
- Minden várakozást felülmúlt a Skála kezdeti sikere
- Gumibottal nyomták el a gyertyák lángját Pozsonyban
- Még rendőrök sem tudták megfékezni a tömeget a Corvin Áruház első megnyitóján
- Elrendelői sem tartották be a magyarországi szesztilalmat
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.