Gázkamrákkal kísérleteztek a britek
2007. szeptember 5. 11:00
Titkosítás alól frissen feloldott dokumentumokból kiderült: az 1930-40-es években a brit kutatók indiai katonákon tesztelték a mustárgáz élettani hatásait.
Korábban
Mustárgáz okozta égési sérülés |
A bázison az 1930-as évek elejétől a szakértők pontosan azt szerették volna kideríteni, hogy van-e különbség a mustárgáznak az indiai és a brit bőrre gyakorolt hatásában. A tesztekbe akkor közel 500 "önkéntes" katonát vontak be, akiket speciális gázkamrákba zártak, és a résztvevők a legtöbb esetben védőruha helyett csak egy gázálarcot kaptak - derül ki a Guardian egyik riporterének levéltári kutatásaiból.
A legtöbb brit katona később elismerte, hogy kényszerítették őket a tesztben való részvételre, amely legtöbbjük egészségét végleg tönkretette. A brit kormányzat szóvivője a Guardian azon kérdésére pedig nem tudott válaszolni, hogy az indiai katonák önként vettek-e részt a tesztekben, amit a legtöbben rögtön kétségbe is vontak.
A kritikákra reagálva a cég szóvivője kifejtette, hogy a tesztekre egy egész más korban került sor, így nem szabad mai mércével megítélni azokat. Ennek azonban ellentmondani látszik a cég egyik legnagyobb botránya: 1953-ban Ronald Maddison pilóta egy olyan - később törvénytelennek bizonyult - kísérletben vesztette életét, amikor folyékony ideggázt fecskendeztek az ereibe.
Az 1916-ban alapított Porton Down a legrégibb háborús vegyifegyvereket kutató intézet a világon. Az 1950-es évekig csak kémiai fegyvereket, így mustár- vagy ideggázokat fejlesztettek, ám azóta biológiai fegyvereket, így anthraxot is bevontak a vizsgálatokba. A cég jelenleg a brit hadsereg vegyi- és biológiai fegyverek támadása elleni felkészítésével foglalkozik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap