Izraelbe érkezett a náci levéltár első iratszállítmánya
2007. augusztus 27. 10:00
Megérkezett az első iratszállítmány a náci archívumból Izraelbe, ahol azt remélik, hogy a dokumentumok segítségével a nácizmus 3 millió névtelen áldozatából akár ezreket is azonosíthatnak.
Korábban
Az egykori foglyokra, kényszermunkásokra, üldözöttekre és elűzöttekre vonatkozó feljegyzéseket hat évtizeden keresztül, 2006-ig a nyilvánosságtól elzárva tartották. Az ITS-hez befutott keresések - a családtagok, barátok és ismerősök sorsa iránt érdeklődők - száma 2005-ben már 150 ezer fölé emelkedett. A testület májusban állapodott meg arról, hogy az egyes országokba szétküldve kutathatóvá teszik az archívumban tárolt iratok digitalizált másolatait.
A digitalizálást és a kutathatóságot az adatok nagy mennyisége mellett az is nehezíti, hogy több millió feljegyzés kézzel, a német helyesírási szabályokkal íródott. Ha a szétküldést követően megvalósul is az internetes hozzáférés, az - a túlélők és az áldozatok családjainak felháborodására - semmi esetre sem lesz korlátlan és közvetlen.
A tervek szerint jövőre és 2009-ben újabb iratokat szállítanak át Izraelbe. A Jad Vasem holokauszt-emlékmúzeumba e héten megérkezett kétmillió dokumentum az auschwitzi, a dachaui, a gross-roseni (Rózynsk) és a Bergen Belseni-i koncentrációs táborok listáin alapul, személyazonossági adatokon kívül az elűzöttekre, a betegekre és az egyik lágerből a másikba átküldött foglyokra vonatkozó feljegyzéseket is tartalmaz.
Izraelben jelenleg mintegy 140 ezer holokauszttúlélő él, valamint 85 ezer olyan zsidó, akik még időben elmenekültek más országokba a koncentrációs táborok elől.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.