Ír múzeumba kerülhet a német tengeralattjáró
2007. augusztus 23. 10:00
Az észak-írországi Derry városának tanácsa az ír partoknál elsüllyedt német tengeralattjárók közül hozna felszínre egyet, amelyet egy most készülő, haditengerészeti múzeumban állítanák ki.
Korábban
Az ír partoknál elsüllyedt 116 tengeralattjáró közül valószínűleg a legészakibb ír településtől, Malin Headtől 25 kilométerre északnyugatra elsüllyedt, mára korallokkal benőtt U-778 lesz a legesélyesebb a kiemelésre. Érdekes módon ez a tengeralattjáró közvetlenül a háború befejezése előtt épült meg, és szándékosan süllyesztették el, így teljesen érintetlenül nyugszik a víz alatt.
Az U-778-as |
Derryben ma már nem használják az egykori haditengerészeti kikötőt, így a városi tanács szeretné azt múzeummá alakítani, hogy azzal is a város világháborús múltjára emlékezzenek. A tanácsosok reményei szerint egy megmentett U-boat igen népszerű látványossággá válhatna.
A második világháború során Derry fő kikötőjében, Lisahallyben volt a brit tengerészeti őrjáratok és tengeralattjáró elhárító egységek parancsnoki központja. 1945. május 8-án itt adta meg magát a német flotta is. Alig pár hónappal később aztán a Deadlight hadművelettel a brit haditengerészet azt a feladatot kapta, hogy pusztítsák el a korábban elfogott német tengeralattjárókat, hogy azok soha többé ne veszélyeztethessék a nemzetközi hajóforgalmat. A hajókkal egyenként végeztek: a hadművelet 1945. november 25-én vette kezdetét, és 1946. február 12-éig tartott. Egyes tengeralattjárókat robbanó töltetekkel küldtek a tengerfenékre, míg másokat a brit hadsereg használt céltáblának egy szigorúan titkos rakétakísérletben.
A város jelenleg a projekthez szükséges költségeket szeretné előteremteni, ám a munkálatok előtt - egy világháborús egyezménynek megfelelően - meg kell szerezni Oroszország és az Egyesült Államok beleegyezését is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap