Kalapács alatt az indiai történelem

A békés ellenállás szülőatyja

A Porbandarban, 1869. október 2-án született Gandhi a banijá kaszthoz tartozott; felmenői fűszerkereskedők voltak, nagyapja azonban már főminiszterként tevékenykedett. Édesapja, Kaba Gandhi a rádzsasztháni bíróságon dolgozott, amely annak idején megfelelő pozíciót jelentett (később azonban az intézmény megszűnt). Móhandász életének egyik nagy megrázkódtatása 17 éves korában érte: 1886-ban édesapja sipoly betegségében elhunyt. Ezt Gandhi nemcsak fájdalomként, hanem szégyenként is kezelte, mivel életének utolsó perceiben nem volt  apja mellett.

A család egyik barátjának javaslatára Angliába ment jogot tanulni, és mivel nem volt hajlandó felhagyni külföldi tanulmányainak tervével, kiközösítették a kasztból (noha ez őt különösebben nem zavarta). 1891. június 10-én sikeres ügyvédi vizsgát tett, ezt követően pedig hazatért Indiába, s csak ott értesült édesanyja haláláról, melyen úgy próbálta meg túltenni magát, `mintha mi sem történt volna`.

Máig élő tisztelet

Bár az ügyvédi vizsgát letette, gyakorlata nem volt az ügyvédi szakmában, s ez megmutatkozott munkájában is. 1893-ban elhagyta Indiát, s Dél-Afrikában folytatta pályáját. Itt kezdte meg nyilvános tevékenységét is; fellépett a "kizárási törvény" ellen, s a hinduk egyenjogúságának megvalósítására törekedett. Ekkor dolgozta ki a békés ellenállás-elméletét, amely nem passzivitást jelentett, csupán az agresszió nélkülözését. Gandhi ellenállási módszerének szabályai közé tartozott, hogy nem él vissza ellenfele szorult helyzetével, így amikor 1899-ben kitört az angol-búr háború, felfüggesztette a britekkel szemben való ellenállást, s hindu vöröskeresztes alakulatokat hozott létre. Így történt a zulu-lázadás és az 1904-es johannesburgi pestisjárvány idején is, amint azonban az ilyen problémák rendeződtek, Gandhi visszatért az ellenálláshoz: mindez Dél-Afrikában 1913-ban vezetett sikerre, amikor is hivatalosan elfogadták az ott élő hinduk egyenlőségét.

Dél-Afrikában elért sikere után hazatért Indiába, és az európai öltözködéstől és szokásoktól az egyszerűbb indiai hagyomány felé fordult. Hazájában tett körutazás során 1916-ban eljutott egy indigóültetvényre, és az ott dolgozó parasztokat rábeszélte, hogy a törvénytelenül szedett adókat ne fizessék. Az indigóültetvényen dolgozókért való közbenjárása népszerűvé tette, így India más területeire is meghívták. Ilyen volt például az ahmedábádi textilüzem munkásai és a gyárosok közti vita; a munkások bérük emelését követelték a gyárosoktól, akik erre nem voltak hajlandóak. Mivel az ügyet nem akarták döntőbíróság elé vinni, Gandhi a munkásoknak sztrájkot javasolt, melynek ekkor úgymond az alapszabályait (a demonstráció legyen békés, s bármilyen hosszú is legyen, tartsanak ki, és ne folyamodjanak alamizsnához) is lefektette.

Az elárverezett levelek

A sztrájk eleinte rendezetten ment, azonban egy idő után a munkások akaratereje gyengülni látszott, így Gandhi elhatározta, hogy amíg nem rendeződik a helyzet, ő maga fog böjtölni. Ez némi erőt adott a sztrájkolóknak, s később enyhülni látszott a gyárosok és munkások között kialakult állapot is; huszonegy nap után a felek hajlandóak voltak tárgyalni, s ezt Gandhi győzelemnek tekinthette.

A Sotheby's aukciósházban rendezett árveréssel kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy a Móhandász Karamcsand Gandhi által írt levelek szerzői jogcíme az általa alapított ahmedabadi Navajivan Trust kiadóhoz tartozik. Gandhi végrendeletében is azt írja, hogy minden írásának szerzői joga a kiadót illeti. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a dokumentumok tulajdonjoga a vásárlókat illeti. Az új tulajdonosok azonban nem bocsáthatják ki újra ezeket az írásokat anyagi vagyonszerzés céljával. A Sotheby's az árveréssel rámutatott arra, hogy az aukciósházak nem feltétlenül tartják magukat a kiadó jogi álláspontjához. Bár a most elárverezett dokumentumok magánkézbe kerültek, India fellélegezhet; az indiai Telegraph folyóirat értesülései szerint Gandhi írásait egy indiai származású vásárolta meg, s szándékában van azokat Indiának ajándékozni.

Az első világháború alatt nem élt vissza a britek pillanatnyilag rossz helyzetével, ezért ekkor is hindu vöröskeresztes alakulatokat hozott létre. A pozitív hozzáállás a másik félről is megvolt; megígérték a hinduknak, hogy a háború után Anglia komolyabban foglalkozik majd India helyzetével. Ez azonban nem következett be, legalábbis nem úgy, ahogyan azt a hinduk elképzelték; India domíniumi státust szeretett volna, azonban csak bizonyos reformokat kapott, amelyek csupán tartományi szinten bizonyultak politikailag kedvezőnek.

Ennek hatására zavargások törtek ki az országban, amiket a kormány az ún. Rowlatt-törvényekkel próbált orvosolni. Ez voltaképp statáriumot jelentett, s még jobban szította a feszültséget az indiaiak és britek között: az erőszakos megmozdulások ártatlan civilek életét követelték. Gandhi elítélte az erőszakot, de az eseményeket követően határozta el, hogy Indiának a teljes függetlenséget kell megszereznie.

1. A békés ellenállás szülőatyja
2. A háziszőttesektől a sómenetig
3. A Nagy Lélek avagy a Nemzet Atyja