Bécsi zsidókat mentett az anglikán egyház
2007. július 24. 17:00
Az anglikán egyház a náci uralom idején segített menekülni az anglikán hitre tért bécsi zsidóknak - írta az Illustrierte Neue Welt című bécsi zsidó folyóirat.
Korábban
A menekülésükhöz nyújtott segítséget az tette lehetővé, hogy Bécsben az anglikán egyház diplomáciai mentességet élvezett. Az 1877-ben épült anglikán templom lelkészének `a brit nagykövet személyes lelkésze` volt a hivatalos státusa. Ez a helyzet mindmáig mit sem változott és a mindenkori anglikán lelkész a Bécsben akkreditált diplomaták között szerepel. Ez a státus az 1938. márciusban bekövetkezett Anschlusst követő hetekben és hónapokban döntő jelentőségűnek bizonyult egészen az 1939. szeptember 3-án a Harmadik Birodalomhoz intézett brit hadüzenetig.
Hugh Grimes tiszteletes 1934 óta volt a bécsi anglikán templom, a Christ Church lelkésze. Bátorságának köszönhetőn az 1938-as esztendő kritikus napjaiban éppen ilyen emberre volt szükség Bécsben - írta a lap. A hírhedt nürnbergi törvények hatályba lépése után aztán ugrásszerűen megemelkedett a keresztséget felvenni óhajtók száma, és Grimes összesen mintegy 900 bécsi zsidót keresztelt meg.
1938 július végén még egy anglikán lelkész érkezett Bécsbe, hogy a Grimes által addig végzett munkát átvegye. A 69 éves Frederick Collard megszakítás nélkül folytatta a Grimes által végzett munkát és 1938 szeptemberig 870 jelentkezőnek szolgáltatta ki a keresztség szentségét.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.