Nem csak Oswald lőhetett Dallasban Kennedyre
2007. július 10. 17:01
Olasz fegyverszakértők a John F. Kennedy elleni merényletben használt fegyver típusának vizsgálata után arra a következtetésre jutottak, hogy Lee Harvey Oswald semmiképp sem hajthatta végre egyedül a merényletet.
Korábban
Bár a merényletet követő évben az esetet vizsgáló hivatalos Warren-bizottság megállapította, hogy Oswald magányos merénylő volt, aki egy Caracano M91/38-as típusú fegyverrel 8,3 másodperc alatt 3 lövést adott le az elnökre, a legfrissebb vizsgálatok szerint a puskával még egy tapasztalt mesterlövész sem tudta volna ilyen gyorsan lelőni az elnököt.
Az olasz kutatók a fegyver tesztelésekor azt tapasztalták, hogy 19 másodpercen belül nem lehet a puskát háromszor megtölteni, és lőni vele. Vagyis egy másik merénylőnek is lennie kellett azon a napon a dallasi Dealey Plazán. 1963. november 22-én az USA 35. elnöke két lövést is kapott: az első, amelyet az összeesküvés-elmélet képviselői `varázsgolyónak` gúnyolnak, John B. Connally texasi kormányzót is megsebesítette, miután eltalálta az elnököt.
A teszteredmények újabb bátorítást adhatnak az összeesküvés-elméletek híveinek, akik eddig is úgy tartották, hogy Oswald nem adhatott le három lövést ennyi idő alatt, ugyanis a fegyver újratöltéséhez több időre van szükség. Tíz amerikaiból hét a mai napig úgy gondolja, hogy Kennedy összeesküvés áldozata lett, a lehetséges résztvevők pedig széles skálán mozognak: köztük van a CIA, a maffia, a kubaiak, J. Edgar Hoover FBI főnök, a katonai-ipari érdekeltségek és Lyndon B. Johnson alelnök is.
Az elmúlt két hónapban az olasz kutatócsoport mellett a texasi A&M University is megkérdőjelezte a Warren-bizottság állítását, miszerint Oswald egyedül cselekedett. Az egyetem kutatói azt állítják, hogy a második merénylő kizárására felhozott ballisztikai bizonyítékot rosszul értelmezték. Ezek az új eredmények persze nem jöttek jókor Vincent Bugliosi számára, aki májusban megjelent, szinte életművének számító 1600 oldalas könyvében arra vállalkozott, hogy megcáfolja az elmúlt 44 év összeesküvés-elméleteit. Azok is dühösen fogadták az olaszok vizsgálatait, akik elfogadják, hogy Oswald egyedül követte el a merényletet, annál is inkább, mivel korábban az FBI, a haditengerészet és a washingtoni rendőrség mesterlövészei is elvégezték a lövési teszteket Oswald fegyverével, és teljesen más eredményre jutottak.
Szerintük Oswaldnak 8 másodperc alatt csak kétszer kellett újratöltenie a puskát, mivel az időt az első lövéstől számították. Az FBI szerint egy mesterlövész képes lehetett 2,3 másodpercenként lőni a fegyverrel. Könyvében Bugliosi is leír egy tesztet, amelyben három rendőrségi mesterlövész 2-3 perces gyakorlás után nyolc másodpercen belül háromszor eltalálta a Kennedyt helyettesítő céltáblát ugyanabból a távolságból, mint Oswald. Bugliosi három különböző ballisztikai vizsgálatot is megemlít, amelyek bizonyítékkal szolgálnak arra, hogy a varázsgolyó megsebesíthette Kennedyt és Connallyt is, és sértetlen maradhatott. Mindez azonban nem fogja álláspontjuk feladására kényszeríteni az összeesküvés-elmélet híveinek új generációját.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2018
- Géza fejedelem helyett felesége, Sarolt irányíthatta az országot
- A pornokrácia évtizedei Rómában – ki is volt az „igazi nőpápa”?
- A kormányzóné, Purgly Magdolna útja Sofronyától Estorilig
- Pergőtüzek krónikája
- Kormányzóné, anyakirálynő, hercegi nagymama - Szilágyi Erzsébet élete
- Péter Gábor, a „szovjet ügynök”
- Hét híres kutya a történelemből
- Verne valóra vált víziói
- Erzsébet királyné anyasága
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap