Élethű lószoborral érkezik a Da Vinci-tárlat
2007. június 21. 08:00
Leonardo da Vinci óriási lószobrának, a hét méter magas Kolosszusnak az üveggyapot mását is megépítik Az igazi Da Vinci című augusztusi debreceni kiállításra.
Korábban
Leonardo da Vinci egyetlen alkotásán sem dolgozott olyan hosszú ideig, mint a milánói Sforza család emlékművének szánt lószobron. Az óriási mű terveit tizenhat évig tökéletesítette a reneszánsz zseni, és egy agyagmodell megépítéséig jutott el. A Kolosszusnak nevezett lómodell csodájára jártak egész Európából. A milánói hercegi udvar költője azt írta róla: "szentül hiszem és nem tévedhetek, hogy ehhez foghatót sem Hellász, sem Róma nem látott".
A szobor kiöntésére 20 ezer font, azaz több mint 9 ezer kilogramm súlyú bronzot hordtak össze Milánóban, ám az időközben kitört háború miatt a hadviselő Sforzák inkább ágyúkat öntettek a bronzból. Az agyagból készült Kolosszust a Milánót elfoglaló franciák lerombolták.
A reneszánsz művész munkásságát bemutató különleges tárlat tavaly Leonardo elméje címmel a firenzei Uffizi-képtárban volt látható, s az elmúlt hónapokban Tokióban vendégeskedett, ahol 1,2 millióan tekintették meg. Az anyagot a napokban csomagolják, hogy a jövő héten útnak indítsák Magyarországra.
A kiállítást, amely számos eredeti Leonardo-művet és több, a művész irányításával készített makettet, modellt vonultat fel, november 16-ig láthatja a közönség Debrecenben, ahonnan New Yorkba, majd Madridba, később pedig Rio de Janeiróba utaztatják tovább.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága 16:05
- Színházi előadások mellett bűntények helyszíne is volt a legendás Hungária Fürdő 15:05
- Nemcsak az érdek, hanem a szerelem is erősítette Mária Terézia és Lotaringiai Ferenc házasságát 09:50
- Fogolytársaival memorizáltatta legjobban sikerült verseit Recsken Faludy György 09:05
- Egy szabadságharcos rejtegetése miatt vetették börtönbe Madách Imrét tegnap
- Ügyvédje akadályozta meg Stephen Kinget, hogy saját kezűleg álljon bosszút autóján tegnap
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd tegnap
- Rendőri felügyelet alá helyezték a szanatóriumban röpiratokat készítő Széchenyit tegnap