Debrecenbe hozzák Da Vinci munkáit
2007. április 25. 16:00
Augusztus közepétől Debrecenben rendezik meg Az igazi Da Vinci című kiállítást, amelyen a tervek szerint Leonardo da Vinci számos művét bemutatják majd.
Korábban
Firenze, Tokió, Debrecen, New York, Madrid, Rio; nem akármilyen névsor, amelybe Debrecen neve is felkerült - mondta a megállapodás aláírása kapcsán Kósa Lajos. A polgármester szavai szerint a kiállításért nagy a versengés a világban. Debrecen számára rendkívüli kulturális lehetőség, hogy bemutathatja a tárlatot - hangsúlyozta.
Számos eredeti Leonardo-művet és több, a művész irányításával készített makettet, modellt láthat majd a közönség Debrecenben. A helyi Modem Művészeti és Kortárs Galéria vezetői arra számítanak, hogy külföldről is sok látogató érkezik a páratlan tárlatra, ezért a környező országokban is lehet majd jegyet kapni. A jegy ára hasonló lesz, mint Firenzében és Tokióban: átlagosan 10 euró, de a gyerekek kedvezményt kapnak. A tárlatot a tervek szerint augusztus 16-tól november 16-ig tekinthetik meg az érdeklődők.
A debreceni kiállításnak, amelyet a Modemben, 1300 négyzetméteres területen rendeznek meg, Sólyom László köztársasági elnök lesz a fővédnöke, a védnökséget pedig az olasz kulturális miniszter vállalta - hangzott el a sajtótájékoztatón. A szervezők azt zonban egyelőre nem hozták nyilvánosságra, hogy Leonardo da Vinci mely művei szerepelnek majd a debreceni bemutatón.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2013
- Shakespeare elveszett világa
- Bájitalok a régmúltból
- Grace Kelly és Rainier: monarchia á la Hollywood
- Che Guevara Hollywoodban és a vasfüggöny mögött
- Domján Edit-Szécsi Pál: egy szerelem tíz hónapja
- Magyar űrhajósok a zűrben
- A Tenkes kapitánya
- Garibaldi magyar parancsnoka
- Az évszázad magyar műkincsrablása
- Lincoln elnök második beiktatásán vehettek részt először színes bőrű vendégek 18:05
- Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága 16:05
- Színházi előadások mellett bűntények helyszíne is volt a legendás Hungária Fürdő 15:05
- Nemcsak az érdek, hanem a szerelem is erősítette Mária Terézia és Lotaringiai Ferenc házasságát 09:50
- Fogolytársaival memorizáltatta legjobban sikerült verseit Recsken Faludy György 09:05
- Egy szabadságharcos rejtegetése miatt vetették börtönbe Madách Imrét tegnap
- Ügyvédje akadályozta meg Stephen Kinget, hogy saját kezűleg álljon bosszút autóján tegnap
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd tegnap