A brit haditengerészet kudarca: a Royal Navy veszteségei a második világháborúban

Beigazolódott félelmek

A brit repülőgép-hordozók története a második világégés előttre nyúlik vissza, bár ekkor még nem azt a szerepkört szánták nekik, amit a későbbiekben betöltöttek. A repülőgépek fejlődését látva az Admiralitás elkezdte felszíni hajóegységet átalakítani.

A HMS Courageous

Ilyen volt a Courageous-osztály névadója is, amely eredetileg csatacirkálóként kezdte pályafutását 1917-ben. 1924-28 között építették át hordozóvá testvérhajójával a Glouriousszal együtt. Harci körülmények között legnagyobb hátrányát pont az előélete jelentette, világossá vált ugyanis, hogy az átépített "könnyű" csatacirkálók egyszerűen túl szűkösek a repülőgépek tárolásra és felkészítésére. A nyitott hangárfedélzet pedig nemcsak a gépek, hanem az 1260 fős személyzet számára is kellemetlen perceket okozott hideg idő esetén. A hajókon állomásoztatható, egyenként 48 darab repülőgép viszont kellő erőt jelenthetett volna.

A háború kitörése utáni időszakot a nyugati fronton joggal nevezik a furcsa háború időszakának. A szárazföldi és a légi harcok szüneteltek, ám a tengereken nem nyugodtak a hadviselő felek. A német tengeralattjárók már augusztus végén kihajóztak kikötőikből, és a brit hadüzenet után rögtön elkezdték tevékenységüket. Alig jelentették be a hadiállapotot, az U-30-as Lemp főhadnagy parancsnoksága alatt tévedésből megtorpedózta az SS Athenia személyszállító gőzöst, amelyen 1400 utas - köztük sok amerikai - tartózkodott.

Az U-30-as

Az Admiralitás igazolva látta legfőbb félelmét, hogy a németek ugyanott folytatják, ahol 1918-ban abbahagyták, ezért minden erejüket a tengeralattjárók semlegesítésére fordították. A világ egyik legnagyobb méretű és hagyományú flottája azonban pont a tengeralattjárók elleni hadviselésre leginkább alkalmasabb rombolókban szenvedett hiányt, ez pedig nagyon nehézzé tette a terv végrehajtását.

A korábban átalakított Courageous ideálisnak látszott a tengeralattjárók felderítésében, hiszen repülőgépei már messziről kiszúrhatták a felszínen haladó búvárhajókat. A túlzott magabiztosság azonban megbosszulta magát, és senkiben nem merült fel, hogy mi lesz, ha az U-bootok pillantják meg előbb gyanútlan áldozatukat. 1939. szeptember 17-én este a hajó rombolókísérete és topedóvető gépei az előzőleg támadott U-53-ast keresték, a Courageus pedig a veszélyes vizeken védelem nélkül várta, hogy gépei leszálljanak a fedélzeten.

A Courageous pusztulása

Az Otto Schuhart parancsnoksága alatti U-29-es szintén a környéken ólálkodott, és tökéletes pozícióba került a támadáshoz. Helyi idő szerint 19.40-kor kilőtte csőre töltött torpedóit az egyenesen haladó angol hordozóra, és mindhárom a menetirány szerinti baloldalon ért el találatot. Kevesebb, mint negyed óra múlva a hajó eltűnt a mélyben, személyzetének 519 tagja veszett oda, köztük a kapitány, W. T. Makeig-Jones is.

A Courageous volt az első komoly brit veszteség a háborúban, amely felhívta a britek figyelmét, hogy a tengeralattjárók nemcsak a kereskedelmi hajókonvojokra jelentenek komoly fenyegetést, hanem hatékony védelem hiányában a nagyobb hadihajókra is.

1. Beigazolódott félelmek
2. Tragikus dicsőség