2024. nyár: Hírhedt emberrablások
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Felevenítik a Gergelyjárás hagyományát

2007. március 8. 16:00

Egy régi népi hagyományt, a Gergelyjárást elevenítik fel március 11-én, vasárnap a Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdői Múzeumfaluban - közölte az intézmény vezetője kedden az MTI-vel.

A tél végi, tavasz eleji népszokás egykor igen kedvelt volt, alkalmat teremtett egy kis iskolapropagandára - mondta Páll István igazgató. A Gergelyjáráson a diákok ugyanis tanítójuk vezetésével járták körbe a települést, s verbuválták az újabb tanulókat, valamint adományt is gyűjtöttek tanáruknak.

A szabolcsi múzeumfaluban ez a népszerű szokás elevenedik meg újra, a nyíregyházi Boglárka Gyermek Néptáncegyüttes előadásában. A skanzen vezetőjének tájékoztatása szerint a táncosok Bodnár Zoltán koreográfiájában mutatják be a Gergelyjárást, s helyi Bürkös Banda zenekar kíséri őket a diák- és adománygyűjtő körútjukon.

Páll István megemlítette: most az adományokat, a gyerekek által begyűjtött kolbászt, szalonnát és kenyeret, a rendezvényt megtekintő érdeklődők kapják, akiket megvendégelnek a házi "disznóságokkal".

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. nyár: Hírhedt emberrablások
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár