2024. nyár: Hírhedt emberrablások
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A kaptárban menekült meg a legendás fotós masinája

2008. november 15. 15:32

A második világháború után sokáig egy kaptárban rejtegették a legendás fotográfus, Plohn József egykori fényképezőgépét. A kalandos sorsú műtárgy a napokban kerülhet közgyűjteménybe. A szerkezetet az eddigi tulajdonosok november 18-án, kedden 10 órakor Makón, a Ráday utca 41/a szám alatti házban adják át a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum igazgatójának, dr. Nagy Imrének.

A fényképezőgépet azért viszik Makóról Vásárhelyre, mert Plohn ott folytatta fotográfusi tevékenységét - a Tornyai-múzeum ezért is tartja fontosnak a legendás fotóshoz kötődő dokumentumok, tárgyak gyűjtését. A most közgyűjteménybe kerülő gépet az ismert makói fényképész, Börcsök Sándor vásárolta meg 1943-ban Plohn Józseftől. Plohn akkor már idős mesterként országszerte ismert fotográfus volt. Hódmezővásárhelyi műterme olyan képzőművészek kedvelt találkozóhelyének számított, mint Tornyai János vagy Rudnay Gyula. Plohn József az ő inspirációjuk alapján kezdett néprajzi fotók készítésébe.

A tehetséges fotós háromezer felvételt rögzített Hódmezővásárhelyen és környékén a tanyákról, a lakóépületek berendezéséről, a fazekas termékek előállításának teljes munkafolyamatáról, különféle mesterségekről, mint például a méhészekről, halászokról. Megörökítette az állattartók, földművelők munkáját, esküvői szertartásokat, gyermekjátékokat és a korszak temetői fejfáit is. Portrégyűjteményének legértékesebb része az 1848-as honvédekről készült felvételsorozat.

1944-ben az akkor már súlyos beteg Plohnt deportálták, az idős fényképész-mester a marhavagon embertelen körülményeit nem élte túl. Élettársa gondoskodott róla, hogy Plohn József felbecsülhetetlen értékű fényképei megmaradhassanak; a hagyaték 1952-ben került a vásárhelyi múzeum gyűjteményébe. Felvételeinek fele sajnos elkallódott, 1650 darab azonban mint értékes néprajzi dokumentumgyűjtemény a Tornyai János Múzeum birtokában van.

Börcsök Sándor 1943-ban a Plohntól vásárolt fényképezőgépet vonattal vitte haza Makóra. Elsőként csendőröket fotózott vele. A képek a nagyméretű kazetta miatt nagyon jól sikerültek, élesíteni, és nagyítani sem kellett rajtuk. A masinát csak rövid ideig évig használta. A háború után, a kibontakozó kommunista diktatúra idején nem akarta, hogy államosítsák a szerkezetet, vagyis nem szerette volna „bevinni" a Fényképész Szövetkezetbe. S mivel méhészkedett, egy kaptárban rejtette el. Abban bízott, hogy még a rettegett rákosista hatóságok emberei is félnek a méhcsípéstől. Nem is tévedett, hiszen így sikerült megmenteni a fényképezőgépet.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. nyár: Hírhedt emberrablások
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár