Interneten a 48-as honvédek fényképei
2007. január 30. 10:15
Megmentik az enyészettől Plohn József fotográfus életművének pótolhatatlan értékű alkotásait, többek közt azokat az egyedülálló fotókat, amelyeket a mester idős 48-as honvédokról készített.
Korábban
Plohn József élete során több mint háromezer néprajzi témájú felvételt készített, melyek közül 1635 darab került a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum tulajdonába, s így maradtak meg az utókor számára. Ezeknek a felbecsülhetetlen értékekkel bíró képeknek kezdték el nemrég a digitalizálását és DVD-re való kiírását.
A feladat nem sokáig várhatott volna, ugyanis az üveglemezeken ezüstkiválási folyamat kezdődött, ami a rajta lévő kép pusztulásával jár. A negatívok szkennelését egy szegedi cég végzi, a munka márciusra fejeződik be. Eddig az anyagnak több mint a felét archiválták.
Ezzel egy időben a képeket várostörténeti és néprajzi értékként is földolgozzák, ezt a munkát Nagy Vera, a múzeum főmuzeológusa végzi. A tervek szerint a képek nemsokára a Hagyományok Házának adatbázisába is bekerülnek.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2013
- Shakespeare elveszett világa
- Bájitalok a régmúltból
- Grace Kelly és Rainier: monarchia á la Hollywood
- Che Guevara Hollywoodban és a vasfüggöny mögött
- Domján Edit-Szécsi Pál: egy szerelem tíz hónapja
- Magyar űrhajósok a zűrben
- A Tenkes kapitánya
- Garibaldi magyar parancsnoka
- Az évszázad magyar műkincsrablása
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.