2024. nyár: Hírhedt emberrablások
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Kiállították a 48-as honvédportrékat

2008. március 16. 13:00

A hét közepe óta látható a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban az a tárlat, amely Plohn József fotográfus 48-as honvédportréit tárja a nagyközönség elé.

A felvételek a 20. század elején készültek: 1902-ben, Kossuth Lajos születésének századik évfordulóján fogalmazódott meg szerte az országban az ötlet, hogy az akkor még élő 48-asokat le kell fényképezni. Hódmezővásárhelyen sok egykori Kossuth-honvéd élt még az 1900-as évek elején; elevenek voltak a szabadságharc hagyományai. Plohn József, a város elismert fényképésze 154 tiszt és közkatona arcképét örökítette meg a jövő számára.

Plohn gondosan őrizte a 48-as felvételeket és a Vásárhelyről készített több ezer fotót is. 1944-ben az akkor már súlyos beteg fotográfust deportálták, az idős fényképész-mester a marhavagon embertelen körülményeit nem élte túl. Élettársa gondoskodott róla, hogy Plohn József felbecsülhetetlen értékű fényképei megmaradhassanak; a hagyaték 1952-ben került a vásárhelyi múzeum gyűjteményébe.

A 48-as honvédeket Plohn mindenféle szépítés nélkül kapta lencsevégre. Az elkészült felvételeken gyakran megtört, foszló ruhájú, hajlott hátú, dolgos kezű embereket figyelhetünk meg. A Tornyai János Múzeum mostani kiállításán a közel életnagyságú nagyítások segítségével ötvenhárom Kossuth-katonával "találkozhatunk." A kiállítótermekbe belépve döbbenetes élmény, ahogy egymás mellett sorakoznak az egykori szabadságharcosok portréi.

Plohn legendás öreg honvédei büszkén viselik mellükön a kitüntetéseket. Többségük parasztember, de van közöttük jómódú gazda, iparos és értelmiségi is. Mindegyik fotográfián érződik, hogy Plohn József igaz hazafiként folyamatosan arra törekedett, hogy a fényképezőgépe előtt ülő 48-asok egykoron tőlünk, a jövő nemzedékektől megkapják majd az őket megillető őszinte elismerést és tiszteletet.

A Plohn-honvédek egy része máig ismeretlen. A történeti kutatás az elmúlt időkben számos személyt azonosított, de sokakról még mindig alig lehet valamit tudni. A múzeum vezetése ezért is döntött úgy, hogy az azonosítatlan 66 Kossuth-katona portréját a tárlat részeként közszemlére teszik; a szakemberek bíznak benne, hogy a szerte az országból érkező látogatók közül valaki esetleg ráismer valamelyik felmenőjére.

A megrendítő tárlatot április 20-ig tekintheti meg a nagyközönség.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. nyár: Hírhedt emberrablások
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár