A túlvilágról árulkodik a germán törzsfők sírja
2007. február 28. 12:30
A régészek szerint az 1500 éves temető a népvándorlás korában keletkezett, és a leletek azt bizonyítják, hogy az egykori törzsi vezetők hittek a túlvilági életben.
Korábban
A Die Welt című német napilap internetes változatában közölt beszámoló szerint a Halle városa mellett végzett ásatásokban 14 sírt találtak, egy germán törzs teljes vezetői rétegének temetkezési helyeit. A kutatók most DNS-tesztek segítségével szeretnék megállapítani a rokoni kapcsolatokat, és ebből következtetéseket vonhatnak le az akkori társadalmi kapcsolatokról.
Susanne Friederich, a projekt vezetője szerint a felkelő nap irányába temetett testek, és a sírokban talált számos adomány arra utal, hogy a germánok hittek a túlvilági életben. A feltárás különlegessége, hogy négy sírt egészben, mintegy tömbként emeltek ki a földből. Ezeket restaurálják és konzerválják, majd a jövőben Halle városában állítják ki.
A hunok i. sz. 375 körüli megjelenése váltotta ki az európai germán népvándorlást, amely a római birodalom bukásához és az első európai birodalmak megalapításához vezetett - írja a hamburgi lap internetes változata. A germánok ezen a területen i.sz. 475 és 490 között eredetileg valószínűleg a hunokkal harcoltak, és végül győzelmük után telepedtek le.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 20:20
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 18:05
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 16:05
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 15:05
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben 11:20
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait 09:05
- Csaknem fél évszázadot kellett várni a két Németország újraegyesítéséhez tegnap
- Már nem kell sokat várni az ikonikus Magyar népmesék folytatására tegnap