Az UNESCO kivizsgálja a jeruzsálemi ásatásokat
2007. február 26. 15:00
Az UNESCO szakértőket küld Jeruzsálembe, hogy felmérje a Templom-hegy lábánál megkezdett munkálatok lehetséges következményeit.
Korábban
A jeruzsálemi ásatás körüli zűrök miatt a jövő héten munkába állított UNESCO-szakértők a tervek szerint felkeresik a zsidók által Templom-hegynek nevezett magaslaton, a Mecsetek terén található épületegyüttest, amely a veszélyeztetett objektumok között szerepel az UNESCO, az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének világörökség listáján.
A jeruzsálemi hatóságok újjá akarják építeni a Mecsetek terére a Mórok kapuján át felvezető gyalogosfeljárót, s ennek előkészületeként február elején leletmentő ásatásokat kezdtek a feljáró közelében. A palesztin vezetés és az arab világ azóta hevesen tiltakozik, arra hivatkozva, hogy az izraeli munkálatok veszélyeztetik a fallal körülvett Templomhegynek, valamint az odafenn közelben álló al-Aksza mecsetnek, az iszlám vallás egyik szent helyének alapzatát.
"Meggyőződésem, hogy egy ilyen küldetés a legmegfelelőbb válasz a kialakult helyzetre"
- idézte Macuura Koicsiro UNESCO-főigazgató szavait pénteken a szervezet párizsi közleménye, amely szerint a látogatás "segítheti a feszültségek enyhítését és a bizalom légkörének helyreállítását is".(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Farmernadrágot sem viselhettek a Budai Ifjúsági Parkban szórakozó fiatalok tegnap
- Egész életükben futottak a törvény elől a középkor legendás banditái tegnap
- Roosevelt segítségével menekült el hazájából a pszichoanalízis megteremtője tegnap
- Máig rejtélyek övezik az Omega zenekar megalakulásának történetét tegnap
- Izgalmas kísérletekkel és előadásokkal készül a Szegedi Tudományegyetem a Kutatók Éjszakáján tegnap
- A keleti táblás játékok világába is elkalauzolja az érdeklődőket az idei PONT fesztivál tegnap
- A Sztálin-szobor felállításának ürügyén pusztították el a kommunisták a Regnum Marianumot tegnap
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak 2024.09.22.