Hamisítvány lehet Mussolini naplója
2007. február 20. 08:45
Egy olasz magazin által felkért történész szakértő szerint hamisak a Mussolininek tulajdonított naplók.
Korábban
A naplókat a L'Espresso című olasz magazinnak továbbították 2004 novemberében azzal az ajánlással, hogy egy prominens olasz politikus azt mondta róluk: valódiak és hamarosan megjelennek. A magazin azonban felkért egy történészt, hogy vizsgálja meg hitelességüket. A szakember megállapította, hogy a szöveg tele van rossz nevekkel, helyesírási hibákkal, kronológiai ellentmondásokkal, következetlenségekkel, pontatlanságokkal, így rendkívül kétséges, hogy a naplókat Mussolini írta-e. A L'Espresso ezért visszautasította az öt kötetre rúgó iromány közlését.
A veszélyes élet híve volt? |
Mind a L'Espresso, mind a szenátor azt mondja, hogy a naplók egy partizánhoz kerültek, miután 1945-ben elfogták a menekülő Mussolinit. A diktátort hamarosan kivégezték, holttestét Milánó egyik téren felakasztották. A L'Espresso szerint a naplók számos része nem egyéb korabeli újságok Mussolini tetteiről szóló szövegeinek szószerinti átvételénél. Az iromány hemzseg a helyesírási hibáktól, a szerző számos esetben híres történelmi személyeket téveszt össze.
"A naplók egy romantikus, szentimentális, szinte szelíd Mussolinit mutatnak be, épp az ellenkezőjét annak a történelmi figurának, aki a köztudat szerint a "veszélyesen élni" elvet hirdette" - idézett a magazin Emilio Gentile történész-szakértő jelentéséből.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Hatalmi kérdéssé váltak a gladiátorjátékok a Római Birodalomban
- Évszázadok nyomában – Olaszország történelmi látnivalói
- Árulók árnyékában: Julius Caesar valódi merénylői
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- De pontosan mit is adtak nekünk a rómaiak?
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.