Marihuánával gyógyítottak az ókori egyiptomiak
2007. február 6. 11:45
Korábban
A hippik gyógyszere
A háború azonban ebben a kérdésben is változást hozott: 1944-ben a LaGuardia-jelentés arról számolt be, hogy a korábbi kutatásokkal ellentétben a marihuána nem okoz erőszakot, eszméletlenséget vagy szexuális bűncselekményt, mégcsak nem is vezet függőséghez.
Az ENSZ már nem volt ilyen megengedő: 1961-es droglistáján a cannabis az opiátokkal és a kokainnal került egy helyre, mivel `kemény addiktív hatása van` és veszélyt jelent a közegészségre. Csak az orvosi és tudományos használatát engedték, és a korábban már ismerttté vált Anslinger részvételével működő WHO bejelentette: a cannabisnak nincs a modern gyógyászat számára értéke, és 25 év múlva el fog tűnni.
A szigorítás ellenére a marihuána ekkor lett igazán népszerű a fehér középosztályból származó fiatalok között, emiatt a Kennedy- iilletve Johnson-kormányzat is azt szorgalmazta, hogy oldják fel a szigorú büntetéseket. Ekkor a cannabis-használatért letartóztatottaknak a hatóságok is inkább gyógykezelést javasoltak a büntetés helyett. Az évtized végére elkészült ENSZ jelentés már 200-250 millió cannabis-használót jelentett világszerte.
Nixon további szigorításokat javasolt, ám a liberalizálást nem lehetett megállítani: 11 szövetségi állam nem büntetett tovább a használatért, és a többiek is csökkentették a kiszabható büntetések mértékét, majd 1975-ben elvben a részleges orvosi használatot is engedélyezték. 1976-ban Hollandia is eltörölte a büntetést, és - bizonyos feltételek mellett - szabaddá tette a marihuána használatát.
A szabályozás ellen számos tiltakozást szerveztek a szigorítást követelők, majd a Reagan-kormányzat is a jogszabályok szigorítása mellett állt ki. Az első elnök, aki maga is elismerte, hogy marihuánát használt, Bill Clinton volt, bár elmondása szerint "nem tüdőzte le".
Jelenleg is tart a vita a szer speciális gyógyászati célú alkalmazása körül, a cannabis ugyanis többek között alkalmas a rákos betegek kemoterápiás kezelése során fellépő táplálkozási nehézségek kezelésére, illetve a glaukómás betegek szemében az intraokuláris nyomás csökkentésére is. A cannabis gyógyászati felhasználása mellett érvelők nyomására jelenleg az USA több államában az orvosok - kísérleti jelleggel - felírhatnak cannabist a betegeiknek. Kanadában pedig 2005 óta cannabis-tartalmú gyógyszert is felirhat az orvos.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- 10 tény az Oszmán Birodalomról
- Dárdára tűzve hordozták körbe a törökök az első csatában elesett magyar király fejét
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- A fegyelem hiánya miatt mondott csődöt Nikápolynál a lovagi harcmodor
- Az öngyilkosságot fontolgatta II. Mehmed szultán a nándorfehérvári vereség után
- Előkerültek a mohácsi csata maradványai
- Aki kávét ivott, elvesztette a fejét IV. Murád szultán uralma idején
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 20:20
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 18:05
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 16:05
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 15:05
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben 11:20
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait 09:05
- Csaknem fél évszázadot kellett várni a két Németország újraegyesítéséhez tegnap
- Már nem kell sokat várni az ikonikus Magyar népmesék folytatására tegnap