Oxigénhiány miatt eshetett transzba Püthia
2006. október 4. 11:45
Vajon mi segítette Delphoi, az ókori Görögország leghíresebb jóshelyének működését, mitől eshetett transzba Püthia, a jósnő? Kutatók szerint a korábbi feltételezésekkel ellentétben dolog nem annyira kábítószerekkel, hanem inkább oxigénhiánnyal fügött össze.
Az egykori leírások szerint az orákulum havonta egyszer szólalt meg Püthia szájával. Ekkor a papnő egy földhasadék felett ült, amelyből kábító, édeskés illatú gázok és gőzök áramlottak. A jósda évszázadokon keresztül a legfontosabb kultikus hely volt az egész hellén világban, amelynek szertartásait a változó éjszakai égbolthoz időzítették.
Fullasztó közegben |
A huszadik század elején az első vizsgálatok nem találtak bizonyítékot, de még jelet sem arra, hogy gázok törtek volna fel a földből, ugyanis a környéken nem volt vulkáni tevékenység. Később kiderült, hogy a templom a földkéreg két olyan törészónája felett található, amelyet további repedések szabdalnak. Ezen kívül a mészkőrétegek egyfajta bitument is tartalmaznak. 2001-ben egy kutatócsoport ennek alapján egy olyan elméletet állított fel, amely szerint a bitument lebontó baktériumok etiléngázt termelnek, amely kábító hatású és édeskés illatú.
Ezt az elméletet cáfolja most a talajvíz és a forrásvíz, valamint a repedésekből szivárgó gázok vegyi összetételét megvizsgáló Guiseppe Etiope és több kollégája. Eszerint az ottani földből metán, etán és szén-dioxid kerül a felszínre, az etilén pedig nem keletkezhet megfelelően magas koncentrációban ahhoz, hogy kábító hatása legyen. Etiope és csapata inkább azt feltételezi, hogy a papnő oxigénhiányban szenvedhetett, mert belélegzett egy bizonyos mennyiségű metánt és szén-dioxidot. A Plutarkhosz által említett édeskés illat pedig benzoltól is származhatott, amely a talajvízben oldódott fel.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap